Teafű, ugyan...

Valahogy egész nap rossz kedvem volt, a tanulás se nagyon ment. Azt hiszem azért érzem rosszul magam, mert mindenféle kusza gondolataim vannak. Megbetegítenek. Vissza akarom kapni a 2 héttel ezelőtti önmagam. Teóriákat gyártok miért kapott el az agyzavar, közben meg nem a miért a fontos, hanem hogy túllegyek rajta és minden menjen a régi kerékvágásban tovább. Mert jó volt és nem akarom másképp. Ez a lényeg. Tényleg.

Nem mondom, hogy vége az agyzavarnak. Semmit nem tettem, csak gondolatban vétkeztem. Na persze Orwell világában már ettől halott lennék, még szerencse hogy nem ott tartunk. Mégjó, hogy szabadon arra gondolok, amire akarok. Még akkor is, ha néha mindent képes tönkretenni. De nem fogok semmit tönkretenni. Egy idióta fellángolás nem rombolja hosszú évek munkáját. És miért is vagyok elégedetlen? Belülről jön. Mert azt hiszem kevesebb vagyok és majd valaki más által leszek elégedett, jobb meg akármi. Baromság. Mikor jutok el oda, hogy magabiztosan nézek a tükörbe és nem botlok meg valami tengerkék izében? :))))

Az esték nagyjából menetrendszerűen telnek. Nem beszélünk sokat, mindenki ül a maga gépe előtt. És most látom, hogy ez mennyire gáz. Ha én nem találok ki valamit, nem kezdeményezek beszélgetést vagy egyáltalán bármit is, akkor így eléldegélünk szépen. Egymás mellett. És kicsit kevésbé...egymással. Persze ő ilyen, már megszokhattam volna. Csak most épp másfajta időket élek meg. Új és különös érzések kerítettek a hatalmukba. És két sör után olyanokon filozófálgatok magamban, hogy akkor most ez lesz életem végéig? És hogy tulajdonképpen mit szeretnék az élettől? Nem értek semmit.

Valahogy úgy van ez, hogy a másik mindig akkor liheg a az ember nyakában a legjobban, mikor inkább kicsit vissza kellene vennie. A lihegés a legrosszabb stratégia. Tengerkék most éppen nincs olyan nagy hatással rám, viszont a lihegést sem bírom. Tiszteletlen vagyok, tudom.

Csak 2 napon látom, úgyhogy ennyivel könnyebb. Vagy nehezebb. Ki tudja. Egyébként jól vagyok. Lehet kezelni az ilyesmit. Az ember néha megőrül. De amíg ezzel nem bánt meg mást, addig nyugodtan lehet őrülni, nem?

Most így úgy gondolom, hogy a hetek óta tartó 90-es évek nosztalgiamániám is hozzásegített, hogy totál bekattanjak. És a legszebb, hogy kívülről semmi nem látszik. Belül meg megy a buli és az őrület. Olyan gondolatok támadnak pár napja, hogy olyat az ember nem ír ki a netre. Én meg csak vonzom és vonzom és vonzom. Sikerrel? Szerintem nem. És mi lesza  vége? Valószínűleg a nagy semmi. De én olyat nem akarok. Őrületet akarok. Izgalmat. Hip-hop ugrálást. Holnap? Nem érdekel.

Időnként rámtör ez a zűrzavar. Afféle szívnyavaja, vagy csak unom a banánt. Vagy hülye vagyok és egyben picsa. Egy hét alatt el szokott múlni. Nemtom most mennyi ideig fog tartani, tekintve hogy jelen helyzetben némi valóság is keveredett a képzelt dolgok közé. És megőrjít. És persze úgy tilos, ahogy van. Néha jó lenne kitárgyalni valakivel, de félek hogy akkor kiderül hogy mekkora rakás szar vagyok. Nem mintha irányíthatnám ezeket a dolgokat, csak úgy jönnek. Maguktól.

Na, már csak egy év választ el a bűvös számtól, amitől a nők rettegni szoktak. Utánanéztem, hogy éreztem magam tavaly ilyenkor. Ugyanezen a napon Fisterra-ra gondoltam, pedig akkor még nem is jártam ott. És lám azóta eljutottam oda, és még milyen sok helyre. Mi minden történt egy év alatt. Elégedett vagyok. Jövő ilyenkorra meg azt kívánom, hogy folyékonyan beszéljek új országom nyelvén (vagy legalábbis olyan szinten, mint angolul).

Migrén. Őrület szar. Széthasad az ember feje, lüktet és nem használ semmi. Elkeseredsémben többféle gyógyszert is beszedtem - na nem egyszerre -, ami meg a májam cseszi szét. De hát mit lehet tenni? Migrénnel a fejemben képtelen vagyok bármire is. Pedig ma állatkertbe akartunk menni. Takarítani is akartam. Na meg tanulni.Végül összetörtem egy algopyrint meg egy görcsoldót, aludtam egy kicsit és most elviselhetőbb a dolog. Nem múlt el, de legalább ebédet képes vagyok csinálni. Minden mást halasztódik. Megpróbálom jobban értékelni az egészséget a jövőben.