Nem tudom hogy fogom magam túltenni a mai traumán. Pedig egész jól indult a nap. Leszámítva, hogy elaludtam és nem tudtam elmenni futni. A hajam pedig úgy elaludtam, hogy arra már nincsenek szavak. Szóval bejövök, tökhepi meg minden. Asztalomhoz jön a nem kifejezetten kedvencnek tartott kollégám - értsd: utálom, mint a szart és úgy pofánverném... - és megcsap a bűz. Jesszuspepi! Ez meg mi? Hajléktalanok árasztanak ilyen másnapos alkoholszagot az aluljáróban - rosszabb esetben a villamoson -, de nekik azért van mentségük rá. De mi mentsége van erre egy egyetemet végzett, elvileg kulturált és értelmes embernek? Jó, ezt én sem gondolom komolyan, hogy értelmes. Ha nem ismeri zuhanyzás és fogmosás tevékenységek áldásos hatását, akkor semmiképp sem értelmes. Mondjuk eddig is tudtam, hogy nem komplett. Most már ki is röhöghetem. Felvág a nagyzolós, "hűdenagyonsokidegenszóthasználok" stílusával, de nem képes a munkahelyére megmosdva bejönni, vagy macskamosdás volt. Az is szégyen. Vagy azt hitte, hogy hajléktalanszállóra megy. Vagy nemtom. De ez hülye és világ összes szitkozódása sem elég, hogy méltóképpen kifejezhessem a róla alkotott lesújtó véleményem. Persze, nem eszik olyan forrón a kását. A karma utolér, a rosszindulat visszacsap. Egy szó mint száz: megszívtam később a nem kifejezetten emelkedett gondolalataimat vele kapcsolatban, ugyanis az összecéges gyülekezésen pont mellém ült le, én pedig egy kisebb haláltusát vívtam végig a míting alatt, hogy azt a kurva büdöset kellett szagolnom. Mondom én karma! Megbűnhődtem. Mert időnként nem is működik a szaglásom, de ma pont igen. Sőt ha Murphy törvényéből indulok ki, soha ilyen jó nem volt még a szaglásom mint ma. Na mindegy, leszarom, hogy szeresd felebarátod meg bla-bla-bla. Az ilyet nem lehet elnéző mosollyal summázni. Örülök, hogy túléltem a mítinget és a nap további részében a szabadban fogom szívni a zöld természet éltető illatát és halálra fogom röhögni magam ezen a beképzelt idiótán. Venni kellene neki egy szappant, valami jó erős illatút, nem?
