Teafű, ugyan...

Love is gone. Csak le akartam írni. Ma, 2010. február 21-én, effektíve február 20-án: nem vagyok szerelmes, nem tudom mikor tűnt el, de elment, nincs többé. Itt maradt a helyében a barátság, a gondoskodás, a féltés, meg ilyenek, hisz ennyi hossú év csak teremtett érzelmet, eleget. Kötődés. De az még nem szerelem. Vagy már nem az. Volt. Elmúlt. Üres vagyok. És csalódott attól amit ma láttam. Belőle. Bosszúsan, türelmetlenül fordultam felé. Nem akarok az anyja lenni. Én valaki más vagyok. Nő akarok lenni, hiszen az vagyok. Oh, hányszor eljátszottuk már ezt, másokkal. És most itt állok az igen után ugyanezzel a helyzettel. Nincs kiút. És nem azért van, mert nem szeretem magam. Szeretem magam. Túlságosan is szeretem magam ahhoz, hogy tovább színleljek és eljátszam magam előtt azt, ami már igazából már vagy egy éve nem létezik, csak nem akartam beismerni. De a világ előtt játszhatok tovább... Mert a világ ezt várja el tőlem. Én pedig eljátszom. Csak ezentúl máshogyan.