Az idei évfordulós utazás nem sikerült túl jóra. Volt komoly beszélgetés, de nem lett megoldva vele semmi. Elbeszélünk egymás mellett. Az a nagy helyzet, hogy most hirtelen rájött, hogy én dominálok ebben a kapcsolatban, én intézkedem álladóan, én vagyok az erősebb és hirtelen rájött arra is, hogy ez így mégsem jó. Azt mondta, túlságosan irányítok, majd erre válaszként azt mondtam, hogy minden ilyen dolog két emberen múlik és mielőtt elkezdené rámverni az egészet, talán gondolkodjon el azon, hogyő mennyire is volt passzív és ez menniyben kedvezett az én dominanciám kiteljesedéséhez. Most egy számomra igen nevetséges és gyerekes dologgal akarja visszanyerni férfiúi önérzetét, még véletlenül se veszi észre, hogy ettől aztán nem változik meg semmi, pláne nem az én dominanciám. Szeretné, ha férfiként tekintenék rá, de ettől az ostoba ötlettől, amihez annyira ragaszkodik csak még inkább kisfiú marad a szememben. Ez a kisfiússág nagyon vonzó volt huszonegynéhány évesen, de közben rájöttem hogy harmincévesen már nem vesz le lábamról. Ő egy nagyon jó ember, csak mindent rámhagyott én meg a fejére nőttem, most meg küzdök a démonaimmal. És még annyi megbeszélnivalónk lenne, csak nemtom beszéddel meg lehet-e oldani olyasmit, amit nem az ember maga irányít, hanem csak érzi...vagy éppen nem érzi.
