Már csak néha gondolok arra a feltételezésre, hogy valami történt közöttük. Életem párja hevesen tagadta és megsértődött a feltételezésen, noha voltak olyan kis dolgai a múltban, amik miatt felesleges volt ez a színházi alakítás és műfelháborodás. Senki sem szent. Én sem, így aztán azon se nagyon kaptam volna fel a vizet, ha történt volna valami. Csak ne csapjon be és mondja el. Lehet tényleg nem volt semmi, nemtom. Azért az vicces, hogy adta az ívet a leányzónak a különc és meg nem értett értelmiségit. Nyílván ez egy új embernek nagyon imponáló imidzs lehet, egyszer egy kis csaj pl ezért zúgott belé. Én meg már tíz éve ismerem és tudom mi fán terem az ilyesmi és nem lehet kilóra megvenni ezzel. De megvehetne azzal pl, ha képes lenne felsorolni a jó tulajdonságaimat, kicsit fényezni néha és nem csak a rosszakat hallanám vissza tőle. De nem képes. Azt mondta ezen gondolkodnia kell és majd ír róla listát. Én meg mondtam, hogy kösz nem. Ha nem tud kapásból mondani semmit, az elég szomorú. Néha azt sem tudom, hogy valójában mit és kit szeret, mikor ezt mondja nekem. Valami álomképet inkább, ami nem vagyok és soha nem is voltam. Úgy tűnik nem is ismer. De valahogy már nem kavar fel a dolog túlzottan. Ilyen az élet. Élem a saját világom, ő is éli az övét. Néha kicsit összekapcsolódunk, de a világunk nem közös. Nincsenek illúzióim ezzel kapcsolatban. Az emberi lélek túl bonyolult.
