Inkább csak magamnak. Inkább. Eszembejutott, hogy ez volt az utolsó caminós éjszakám, az utolsó gyaloglás előtti éjszakám. Bőgtek a tehenek Olveiroaban, trágyaszag volt, horkoltak, alig aludtam. Akkor fel sem fogtam, hogy VÉGE és hogy később mennyire fog fájni. Jó rágondolni az élményre, de itt ez az állandó hiányérzet, valami húz vissza. És közben Chambaot hallgatok, elszakíthatatlanul összefort ez a zene nem csak az én Caminómmal, hanem az övével is. Az is örök hiányérzet, hogy mi nem mentünk együtt vissza. És már nem is fogunk. De az idő gyógyír mindenre, és majd én is meggyógyulok.
