Már megint repked a fejem körül egy muslica, állandóan ezt csinálják. Nem tudom, rothadó gyümölcsre emlékeztetnék, vagy mi? Na mindegy, nem erről akartam írni, de ezek a dögök mindig felbosszantanak. Arról akartam írni, hogy betöltöttünk a 36. hetet és innentől kezdve végül is akármikor szülhetnék már, ez itt a finis, kéremszépen. Persze a babák többsége megvárja a végét, biztos csak nem lehet olyan rossz odabent. És bár erősen reménykedem egy május legvégi vagy kora júniusi dátumban, mint nagy nap, de most ebben a pillanatban ráparáztam arra, hogy még mennyi mindent nem csináltam meg. Gyorsan el is kezdtem vasalni, hogy előrébb legyek. Még nem rendeztem át a hálószobát, nem tettem benne rendet (ruhák és minden kacat szétdobálva, ajtó becsukva, így dolog elodázva...), nem pakoltam össze a kórházi táskát és mégcsak halvány lila gőzöm sincs, hogy mit is kell összepakolni hozzá, mert annak sem néztem utána, nem írtam meg a címlistát a képeslapokhoz és nem vettem meg a bélyegeket (na jó ez annyira nem is fontos), nem csináltam meg a nemtudomit sem. Tiszta pánik. Vagyis annyira nem, mert itt ülök az internet előtt, ahelyett, hogy csinálnék valami hasznosat. Megyek is és próbálok rendet tenni a káoszban, hamarosan ugyanis nem lesz időm semmire.
