Tegnap egész jó napunk volt, aztán estére megint hiszti lett. Muszáj volt rázárnunk az ajtót 5 percre, hogy megvacsorázhassunk sebtiben. Őrület. Ez egyszerűen őrület. Semit nem lehet csinálni tőle. Aztán ma megint hiszti, nem birom én ezt idegileg. Be vagyok ide zárva, nem lehet menni sehova, állandóan egyedül vagyok, hiányzik a régi életem és ebben az újban eddig nem sok örömet találtam. Igazi anya vagyok, mi? Jóformán mindennap sírok. Kivagyok. Ha nem múlik el ez a hisztikorszak záros határidőn belül, nem tudom, hogy kibírom-e ép ésszel és nem fogok-e beleőrülni. Nagyon elbizonytalanodtam, hogy nekem való-e ez anyaság, ha ennyire nem tudok megbírkózni a sírással és a nyűgösködéssel. Persze késő bánat..., de hogy már nem tervezem nagy elánnal a kistesót, az biztos.
