Fragile kérdezte. Miért éri meg gyereket vállalni, mi a motiváció? Mielőtt megszületett volna ez a bömbölő kisasszony, nekem is voltak mindenféle rózsaszin álmaim, amik majd talán valóra is válnak egy napon. Csak most még mindennap egy örökkévalóság, amit végigordit. Napközben próbálom tartani a frontot, általában kevés sikerrel, mert előbb-utóbb elszakad a cérna, bevágom valamelyik ajtót és aztán berohanok a hálószobába sirni. Nem tudom, hogy fogom túlélni ezt az orditós korszakot, már két hónap után egy emberi roncs vagyok és egyelőre esőren kételkedem, hogy ez valaha is jobb lesz. Pedig biztosan jobb lesz, de pl. most este fél 11 van és még mindig ordit. Ahelyett, hogy aludna. Most az apja próbálja lenyugtatni, hát nem nyugszik meg. Egész nap alig aludt vagy félórát, biztosan iszonyatosan fáradt már, de nem tudelaludni, csak ordit. A fejem már szétrobban lassan, legszivesebben én is non-stop bőgnék. Őrület. Mi a motiváció, miért éri meg? Nem tudom, egyelőre nem. Egyelőre úgy tűnik, hogy ez a gyerekvállalás tönkreteszi az embert ideileg, fizikailag is leépülőben vagyok épp, mert enni sincs erőm meg kedvem sem, gyomorgörccsel kelek reggel, hogy vajon milyen napunk lesz megint, a házból kilépni se merek vele, mert rettegek, hogy végigorditja a sétát, meg hát az idő is ultraszar, csak úgy mellékesen. Egymásra nincs időnk, nem tudom mikor lesz egyáltalán szexuális életünk. Lassan ott tartok, hogy gyűlölöm az összes olyan kisbabás ismerősömet, aki folyton az anyaságról meg a kisbabájáról áradozik és kurvára elhallgatja, hogy ez nem rózsaszin álom. Én meg csak agonizálok itt a babaszobába bezárva és tele vagyok kétségekkel.
