Hibába az előző bejegyzés, egyszerűen vannak olyan emberek, hogy nem tudom észben tartani velük kapcsolatban, hogy "rövid az élet, ne veszekedj, ne sértődj meg..." elhatározást. Ráadásul családtag. Belefáradtam abba, hogy semmi sem jó, amit én csinálok, mindenbe beleköt, iszonyatosan kell vigyáznom, hogy mit mondok, mert mindenen megsértődik és megharagszik rám. Most is ez a helyzet, pedig annyira ügyeltem, de aztán egy ponton elszakadt a cérna, mikor már többedjére belémkötött és írtam egy olyat, ami remek alapot adott neki, hogy újfent megsértődjön rám és megjegyzéseket tegyen, szar embernek állítson be. Aludni sem tudtam utána, egyfolytában ezen járt az agyam. Hogy mit kellene tenni. És rövid élet ide vagy oda, de nekem most már nincs kedvem megbocsátó lenni, úgyis csak idő kérdése, hogy mikor jönne megint egy ilyen szituáció. Nincs kedvem úgy élni, hogy állandóan ügyelnem kell, mi szalad ki a számon, mert ő nem tud megbocsátani és évek múlva is felhozza. És tényleg bolhából csinál elefántot. Ez volt az utolsó alkalom, hogy én bármiben is kikértem a véleményét és a segítségét. Soha többé. Még kommunikálni sincs kedvem vele többé. Nem akarom szar embernek érezni magam, mert ő folyamatosan azt vágja a fejemhez, hogy az vagyok. Nem így, szó szerint, de lenéz, az nem jó, amit én csinálok, csak az jó, amit ő kitalál. Nem tűr ellentmondást, és ha ellentmondok, akkor jön a csörte. Belefáradtam, nyugodtan akarom élni az életem. Eddig sem kommunikáltunk sokat, de ezután tényleg nem fogom keresni. Szomorú, mert a testvéremről van szó.
