Teafű, ugyan...

Tehát a fejem. Sjanos a migrén nem múlt el, sajnos a hétvége agyon van csapva. Hétfő reggelig tutira nem hagy magamra ez a szörnyeteg. És ilyenkor nem lehet csinálni semmit, mert még a gyaloglástól is belüktet a fejem, nem bírom az erős fényt és a zajokat sem. Már a macskát is elpakoltam a helyére, mert idegesített a dorombolása. Bosszantó, hogy nincs erre valami hatásos gyógyszer, hogy elmúljon és ne kelljen vele 2-3 napig szenvedni. Boltba kellene menni, takarítani kellene...Azért reménykedem, hogy holnapra elmúlik. Hátha. Hasznavehetetlen vagyok.

Éreztem én, hogy mintha már egyszer írtam volna arról ezen a blogon, hogy Barry-vel álmodtam. Na ja, meg is találtam. 2007 szeptemberében. Ez a fickó nem hagy engem békén, pedig már nem olyan szép, mint 10 éve, de azért így 39 évesen is üt nálam. Hamm, bekapnám. Sztárokról lehet ilyesmit írni, ők nem számítanak. A jó kapcsolat mozgatórugója a bizalom és a szex a hírességekkel. Képzeletben persze. Hehe.

Begörcsölt a fejem, iszonyat nagy szél van odakint. Mindjárt összedől ez a vacak kis holland ház. Gátat tudnak építeni ezek a népek, na de házat... Mondjuk a fejem hamarabb fog szétrobbanni, az tuti. Szerettem volna jól besörözni, mivel fél hétig szenvedtem a heti beszámoló írásával, amit az én esetemben havi beszámolóra kellene átnevezni, mivel mindig több heti lemeradásban vagyok vele. Így sem lettem kész, hétfőn be kell mennem korábban emiatt. De erre most nem szeretnék gondolni. Szóval majdnem fél 8 volt, mire hazaértem és addigra már szépen kifejlődött a migrénem.  Jóízű sörözés ugrott. Hiába bármilyen gyógyszer, az idő miatt van. Úgyhogy már beletörődtem, hogy egész hétvégén fájni fog én pedig nem tehetek semmit...

Viszont konstatáltam, hogy már milyen régóta megvan a blog. Rekord. És örülök neki, olyan jó visszaolvasgatni. Mindig ugyanaz a bajom, ugyanaz a nyavajgás, de alapvetően teljesen jól vagyok és jól érzem magam. Megnyugtató. Hátha ez a migrén is elmúlik mégis holnapra...

Az ejszaka Barry Pepper-rel almodtam. Idonkent elmereszkedik a tudatalattimbol. Mikor 19 evesen megneztem a Ryan kozlegeny megmenteset, nagyon nagy hatassal volt ram. Maga a film a film es Daniel Jackson kozlegeny is, a mesterlovesz, aki mindig imadkozott, mielott lott. Nagyon tetszett ez a karakter, pedig nem vagyok vallasos (elutasitom a vallasokat), de a szivem melyen hiszek valami misztikus, felsobb eroben, akit megszolit az ember bajban es oromben egyarant. 

Szoval igy talalkoztam Barry Pepper-rel, noha akkoriban egy darabig meg nem tudtam a szinesz nevet. Egy filmes magazinnak irtam levelet, ok valaszoltak. Es ezutan talalkoztam eletemben eloszor az internettel is a varosi konyvtarban, mert mindent tudni akartam Barry-rol. Tulajdonkeppen miatta fizettem be az elso feloramra a neten. Meg emlekszem milyen izgatott voltam es milyen lassu vacak volt a net.

Ennek mar 11 eve es en meg mindig tudok rajongani.

 

Vidaman kezdodott  anap, pedig a fogorvosnal jartam. Nem tudom mi volt az erzestelenitoben, de azota egyfolytaban vihogok, mint valami idetlen hiena a szavannakon. Ez mondjuk annak is koszonheto, hogy tobbszor beszeltunk egy francia bankkal telefonon es rettentoen vicces volt az angoljuk. En speciel nem is nagyon ertettem. Ha francia bankot kell telefonon hivni az mindig nagyon viccesen zajlik, tisztara bepanikolnak, hogy egy angolul beszelo hivta fel oket, az akcentusuk remes (nem a magyar akcentus a legvacakabb, azt lefogadom) es allandoan francia szavakat kevernek a mondandojukba. Mintha ertenem kellene. Szoval jopofa, meg mindig ezen rohogok.

Ja, meg a nyomorultsagi indexen. Most olvastam rola. Magyarorszag olyan vacak helyezest ert el, hogy az index szerint meg Kolumbiaban meg Marokkoban is jobb az elet. No, hat ezt erosen ketlem. Jokat lehet nevetni az ilyen felmereseken. Pusztan szamok alapjan iteletet hoznak az elet minden aspektusa felett, es valaki meg el is hiszi.

Na lehuzodott az erzestelenito vegre, mehetek ebedelni. Juhej.

Miert van az, hogy ha telefonon kell beszelnem, mindig elfelejtem a helyes nyelvtant hasznalni? Marmint angolul. A mai napig furan erzem magam, mikor angolul kell beszelni, ami persze meglepoen hangozhat, mivel reggeltol estig ezen a nyelven dolgozok, kommunikalok.

Ma olvastam, hogy a tiszta zold szemszin nagyon ritka, mindossze az emberiseg 2%-anak van ilyen. A legtobb zoldszemu ember szemszine nem tiszta zold, hanem barnas arnyalatu, affele savoszin. Fogalmam se volt milyen az a savoszin, de miutan rekerestem kiderult, hogy tudom. A szuleimnek van ilyen savoszinu zold szeme. Az enyem viszont olyan igazi zold zold, talan beletartozom abba a 2%-ba is. Kiraly lenne. Vilageletemben mindig dicsertek a szemem szinet, idonkent total idegenek (nok is) kozlik velem, hogy nagyon szep szemem van.

Ezzel meg is talaltam azt a valamit hirtelen, amit szerethetnek magamban.

Az elobb bejott a szobankba az egyik munkatarsam, akit birok. Mindig kedves es vidam, pedig napi 3 orat utazik, mert olyan messze lakik. Erdekes hogy itt, milyen sokan eljarnak mas varosokba dolgozni, igaz az orszag nem olyan fovaroskozpontu, mint otthon. De azert reggel-este 1.5 orat utazni... hat, nem tudom. En mar attol faradt vagyok, hogy tobbnyire fel 7-re erek haza.

Na mindegy, szoval bejott es mondta hogy jovoheten jon a tavasz, merthogy a madarak mar nagyon rendezkednek. Ahogy kinezek, most is negy nemtudommilyan madar ul a fan es valami feszekfeleseg is epul. Hetvegen en is hallottam madareneket. Ettol mindjart jobb kedve lesz az embernek. Vegre kizoldellenek a fak, ki lehet majd pakolni a a kis teraszra az asztalkat a ket szekkel. A folyton kifele vagyakozo macs is hamarosan a teraszrol figyelheti a galambokat. Es meg ha itt sokat is esik, azert vegre lesz tobb napsutes.

Rajtam is kezd eluralkodni a tavaszi laz. Egyreszt keptelen vagyok a munkara koncertralni es kummantok, masreszt a kis agyam olyasmiken jar, amiken nem kellene. Kisebb erzelmi valsagban szenvedek, bar a szenvedes szo nem megfelelo. Hiszen nem szenvedek. Remelem mas sem fog. Nem szeretnem pl Ot megbantani, de az erzeseimet nem en iranyitom, hanem csak jonnek keszen. Azt hiszen tul sokat vagyunk egyutt es mostanra mar az idegeimre ment ez a helyzet. Vilageletemben, amiota csak az eszemet tudom, mindig szuksegem volt egy kis maganyra idonkent, legalabb egy oracskara neha. De most ilyesmire mar hosszu honapok ota nincs eselyem. Talan beszelhetnek vele errol, de mit mondhatnek neki? Hogy menjen el otthonrol 2 orara? Hisz nincsenek baratani, nelkulem sehova nem megy. Szoval ilyet nem mondhatok. En viszont bekattanok ettol es attol meg inkabb, hogy o magatol semmit nem vesz eszre. Nem latja, nem erzi, hogy valami nem stimmel, tokjol elvan es azt mondja, hogy boldog, mikozben en meg erzhetoen ridegebb vagyok. Csak o nem erzi. Nem rezgunk egyutt. Neha az az erzesem, hogy nem is ismer. Es ez olyan fura ennyi ev utan.

Jon a tavasz, vajon mit hoz magaval?

Ma nem eppen vagyok hasznos tagja a tarsadalomnak. Nem termelem a GDP-t. Pedig "csak" 10 percet kestem reggel, viszont aludnek egesz nap, ennek megfeleloen pedig nem sok mindent csinaltam. Hasznalhatatlan vagyok. Na majd holnap!

Nem, nem vagyok letorve. Vegul is ez mar valami. Minden jobb lesz, ha az ido is jobb lesz. Bar ha elkezdek azon gondolkodni, hogy megis mi lesz velem/velunk az elkovetkezendo 30-40 evben, vagy akarcsak az elkovetkezendo 10 evben, akkor nagyon le tudnek torni. Ezt elkerulendo, nem gondolkodom ilyeneken. Talan felelotlen az affele carpe diem eletfelfogas, de hat meg mindig sokkal jobb mint gorcsolni valamin, amit nem tudsz iranyitani vagy megvaltoztatni. Ugyhogy nem gondolkodok semmin, csak nevetek.

Love is gone. Csak le akartam írni. Ma, 2010. február 21-én, effektíve február 20-án: nem vagyok szerelmes, nem tudom mikor tűnt el, de elment, nincs többé. Itt maradt a helyében a barátság, a gondoskodás, a féltés, meg ilyenek, hisz ennyi hossú év csak teremtett érzelmet, eleget. Kötődés. De az még nem szerelem. Vagy már nem az. Volt. Elmúlt. Üres vagyok. És csalódott attól amit ma láttam. Belőle. Bosszúsan, türelmetlenül fordultam felé. Nem akarok az anyja lenni. Én valaki más vagyok. Nő akarok lenni, hiszen az vagyok. Oh, hányszor eljátszottuk már ezt, másokkal. És most itt állok az igen után ugyanezzel a helyzettel. Nincs kiút. És nem azért van, mert nem szeretem magam. Szeretem magam. Túlságosan is szeretem magam ahhoz, hogy tovább színleljek és eljátszam magam előtt azt, ami már igazából már vagy egy éve nem létezik, csak nem akartam beismerni. De a világ előtt játszhatok tovább... Mert a világ ezt várja el tőlem. Én pedig eljátszom. Csak ezentúl máshogyan.