Teafű, ugyan...

Ma el akartuk vinni a papaírszemetet a szelektívbe. Van az utca végén 4  darab szép színes kuka, örültem is, hogy itt is gyűjthetjük szelektíven, ahogy azt megszoktuk kint. Hááát, tele volt a papíros kuka, szégyenszemre elkullogtunk, hazavittük a szemetet, majd megpróbáljuk máskor. Rövid netes kutatás után kiderült, hogy havi egyszer űríti a szolgáltató a konténert. Édeskevés. Már tervezem felhívni őket ezügyben. Nem akarok belefásulni és feladni. Évekig gyűjtöttük külön a papírt, üveget, műanyagot és komposztot, kell, hogy legyen erre mód itthon is. KIcsit harcolni kell érte. De talán ez lesz új életcélom.

Hát az szívás, vagyis a pakolás része. És mennyi vackot össze tud gyűjteni az ember! Jelen esetben én. Fúúú, még van egy napom pakolni, nem tudom, hogy leszek kész. Nehéz így, hogy van egy kis togyogó és nem nagyon lehet haladni, ha ébren van. Na, csak lesz valami. Olyan még nem volt, hogy ne lett volna sehogy se :)

Holland háztulajdonosok....hááááát. Na szóval, nem keveset fizetünk a bérletért, bent van egyhavi kaució is. Kedvenc szórakozásuk, hogy a kauciót nem vagy csak részben adják vissza. Megtehetik, mert a holland bérleti szerződés olyan, hogy nem kiköltözéskor kell visszadnia, hanem 1-3 hónapon belül. Ergo, te kiköltözöl, visszaadod a kulcsot, ő meg mondvacsinált indokokra hivatkozva végül lenyúlja a kauciót és nem tehetsz semmit, mert már kiköltöztél. Illetve, lehet, hogy tehetnél, de külföldi vagy és lövésed sincs a holland viszonyokról. Rengeteg ismerősömmel megtörtént, hogy nem kapta vissza a kauciót. Hihetetlen, micsoda szarrágásra képesek itt a háztulajdonosok, miközben tele vannak pénzzel egy átlagmagyarhoz képest. Na mindegy. Hamarosan mi is kiköltözünk, nem számítok másra, minthogy ez a csávó is le fogja nyúlni a kauciót. Már most kezdi a szarakodást. Még van 2 hónapunk, de ő már most jönni akar lecsekkolni a lakást. Mondtuk neki, hogy majd augusztusban jöhet és levágott egy hisztit, hogy de ő most akar akar jönni. Mondtuk, hogy most nem és kész. Bocsi, fizetünk eleget azért, hogy békén hagyjon minketés mi mondjuk meg, hogy mikor jöhet. Épp óriási káoszban vagyunk: bútoreladások, dobozok és cuccok szanaszét, szóval go to hell faszfej.

Egy csomószor hallok valami dalt, amiről eszembe jutsz vagy csak hirtelen bekattan egy emlékkép és nagyon hiányzol. Igazából nem tudom, mi van. Valamiért megnémultunk. Tulajdonképpen hülyeség, ha azt nézzük, milyen rövid az élet. Hülye vagyok, bocs.

Emberek! Gond van az őszinteséggel... Miután mindennap felmérgelem magam holland embereken, ma egy magyarban sikerült óriásit csalódni. A ház, ahova költöztünk volna: elkelt. Nem az a gond, hogy eladta, hanem hogy nekünk azt mondta, hogy most nem árulja és kiadja nekünk. Hát, nagyon is árulta... Megértem, hogy jobb üzlet eladni és megszabadulni a tehertől, de miért kell hazudni? Gondolom, mi voltunk a b terv: ha nem sikerül eladni, akkor kiveszik ezek a hülyék, amúgy meg menjenek a faszba. Ráadásul ismerős. Na, most van elegem.

A nagy különbség a holland és a magyar emberek között, hogy a hollandok többet mosolyognak. Nem látsz unott fejű pénztárosokat, hanem mosolyognak, köszönnek és szép napot kívánnak. Ez jó dolog, fel tudja dobni a másik ember napját akár. Nem is igazán frusztráltak, nem idegesek, nem szólnak be. Ha viszont megkapargatod egy kicsit a felszínt, akkor ömlik a szar, mert a felszíni kedvesség alatt sok holland ember szarrágó és megbízhatatlan. Vagy csak sok idiótával találkoztam mostanában, aki felcseszett, úgyhogy mégsem akarok 17 milllió emberről ítéletet mondani. De azért...nem minden arany, ami fénylik.

Igazán furát álmondtam, keveredett benne minden. Először is otthon voltunk, anyáéknál és arra készültem, hogy a leányzóval bebújok az ikeás kanapé alá, mert hogy kint az utcában dolgoznak a munkások és hozzák Godzillát is segítségnek. Aki ugye tutira elszabadul majd és akkor jobb lesz nekünk a kanapé alatt. Már épp bebújtunk volna, amikor pár kis fiatal arc elkezdett dörömbölni a falon meg valami papírra írt üzenetet dobtak be. Végül beengedtem őket és kiderült, hogy a csodálatos hangom miatt jöttek, szeretnék ha én énekelnék az új dalukban. Haha, ezen már röhögnöm kell, micsoda önbizalman van álmomban! Szóval leültek és külön el voltak ájulva, hogy a megfázás miatt karcos a hangom, azt is megkérdezték, miért költözünk haza. Aztán felébredtem, mert a leányzó elkezdett mocorogni. Még mindig ezen az élmon jár az eszem, jókat mulatok rajta, mennyi minden keveredik benne, ami foglalkoztat vagy éppen hallottam róla és most így egy kis kerek történetté alakult az álmomban. De még mindig az a legmurisabb benne, hogy a szopránom miatt eljöttek hozzám, haha. Na, megyek is, karaokézok egyet gyorsan itthon a karcos, náthás hangomon :D

Most, hogy megint költözés előtt állunk elnosztalgiázgattam az a korábbi költözéseken, még a költöztető cég honlapját is megnéztem, amivel a jelenlegi helyre költöztünk, haha. Az emlékek! Közben mindenféle más emaileket is elolvastam, amiktől kicsit szomorú lettem. Veszteségek, na mindegy.
Ma, ahogy toltam a babakocsit és eszembejutott, hogy hamarosan már nem fogok itt sétálgatni, kicsit elérzékenyültem. Mennyit változott a világom az elmúlt 6 évben, atyaég. Egyre jobban benne vagyunk a felnőttéletben, a gyerek tényleg szinte mindent megváltoztat. Na, csak csapongok össze-vissza, megyek és fekszem inkább.

Hát ez szar dolog, még jó, hogy nem emlékszünk rá. Rohadt kemény ám ez a babalét, nem is gondolná az ember. Hónapokig csak fekszel egyhelyben, ebből vagy 3 hónapig hasfájás is gyötör, aztán mire vége, alig pihented ki magad, elkezdik feszíteni az ínyed a fogak és jönnek is sorban. Nincs megállás.