A zene fontos. Folyton velem van. És ahogy hallgatom tiniéveim slágereit, arra gondolok, hogy "úristen most így úgy bulizok rájuk, mint akkor. Szóval most még mindig tizenéves vagyok, vagy mi a fene van?". Mi van a világgal, hogy nem úgy viselkedek, ahogy egy harmincévesnek kellene? Mi van velem? Ennyire unatkozom? Vagy előtörnek az ösztönök és nem bírok velük? Szóval, van az id, az állati én, meg az ego, aki korlátol azért, de még nem az igazi, és van a szuperego, aki ha átveszi az irányítást, akkor ott basztad meg jányom/öcsém, ahol vagy...mer akkor kb vége az életnek, mert behódoltál a társadalmi elvárásoknak.
Na jó, most bebasztam és 90-es évekbeli eurodiszkót hallgatok, szóval a gondolataim nem feltétlenül tiszták.
Elfelejtettem mit akarok. Pisilni is kell. Banyek.
