Ezt nem teszem ki public posztnak, mert csak magamnak írom. De muszáj lejegyeznem a gondolataimat, mert F most eléggé felkavart. Nem értem miért látja bennem a rosszfiút, miért érzi úgy, hogy lebaszom, hogy szúrkálom. Semmi ilyesmi nem volt bennem, mikor beszélgettünk. De ha ő ezt képzeli be magának, én azzal semmit nem tudok kezdeni. Azzal csak ő tud. Olyan érzésem van, mintha engem okolna az elhibázott döntéseiért, amik miatt most vacak helyzetben van. Mert ugye míg mindenki más támogatta abban, hogy kölcsönpénzből utazgasson, addig én a kétségeimnek adtam hangot ezzel kapcsolatban. Nem lebaszásként, hanem aggódáskén. De úgy tűnik, innen indult minden. Azóta bármit is mondok, mindent kritikaként értékel. Még azt is, ha viccesen mondok valamit, ami mögött tényleg nem kritika volt, hanem inkább csodálat, hogy ő ilyen lazán kezeli a dolgokat, amire én soha nem lennék képes. Aztán kibújt a szög a zsákból, hogy egyáltalán nem lazán kezeli a dolgokat, nagyon is aggódik miattuk, csak mást mutatott nekem és a megjegyzésem emiatt teljesen félreértette. Talán mert azzal a megjegyzéssel pont a velejébe tapintottam a dolgoknak, a problémáknak, amiket meg kellene oldania, de mégsem tesz semmit. De ezen csak ő változtathat. Azzal, hogy engem hibáztat pár általa beképzelt dolog miatt, semmire nem megy, mi viszont eltávolodunk egymástól. Mert én nem fogom keresni többé, ide sem írok, letiltom fészbukon is, mert ha nem kommunikál velem, akkor úgy fair, hogy ő se tudjon rólam semmit. Gyerekes megoldás, de nekem is vannak érzéseim és nem esik jól, hogy rámborította a szart, amit ő kevert magának.
