HTML

Teafű, ugyan...

Csak úgy magamnak III.

2012.04.20. 09:38 kacce

Megint privát poszt, csak úgy magamnak. Szóval tegnap végre beszéltünk F-fel. Kicsit felemásra sikerült. Nem tudom, hogy azért-e, mert előtte bort ivott vagy azért mert nagyon negatívan viszonyul hozzám. Vagy mindkettő. Ő semmi rosszat nem lát abban, hogy a nővérével kielemezte a skype beszélgetéseinket, viszont amit n mondok, azt mind félreérti. Azt mondta, hogy kinevettem a turmixgép miatt. Rákerestem skype-on erre beszélgetésre és igen, betettem egy kacagó smiley-t annak idején, de ezt olyan gyakran használjuk, nem kinevetésnek szántam. Egy poént akartam elsütni anno, de úgy tűnik félrement, vagy azóta az ő agyában ez is negítav értelmű dologra változott. LÉnyeg, hogy egyáltalán nem néztem le a turmixgép esetet, pláne nem nevettem ki. De ő most ezt hiszi. Felhozott valami fekete párna dologt is, amire meg nem is emlékszem, hogy valaha beszéltük volna ilyenről, még a history-ban sem találtam ezt meg. Szerintem csak álmodta és az én számlámra írta ezt is. Nem tudok, mit kezdeni azzal, ha minden egyes leírt szavamban negatív értelmet keres, közben meg nincs ott semmi ilyesmi. Arrogánsnak nevezett, pedig nem vagyok az. A jelzőt is azért kaptam, mert mondtam valamit, noha azt sem úgy értettem, hogy a magas lóról beszélek megvető hangsúllyal, hanem úgy hogy hetek óta nem beszéltünk, sok lehetőséget megfontoltam azzal kapcsolatban, hogy miért érez úgy velem kapcsolatban, ahogy. Ez még nem arrogancia, csak próbáltam kitalálni, mi lehet a baj.
Nagyon fura volt tegnap, különösen az, mikor írta, hogy egy perc alatt kidobna az életéből és éreztem, hogy nem a bor beszél belőle, hanem tényleg ennyire ellenem fordult, hogy képes lenne erre. Korábban iszonyatosan megsértődtem volna ezen, talán még a beszélgetést is zártam volna, de most csak ültem itt értetlenül, hogy nem értem mi van. Tényleg nem. De ha nem akar többet kommunikálni velem, én nem tehetek semmit.
Látom, hogy nincs rendben az élete és most olyan utalásokat tett, hogy a párkapcsolata sem nagyon. Bár nem ismerem a részleteket és így, hogy nem látom őket, nem is tudom megítélni. De talán sötétebben látja a helyzetet, mint amilyen. Szinte bevonzza a végén a sok rosszat, annyira beleéli magát. Bárcsak segíthetnék rajta valahogy, de egyrészt nem tudok, másrészt elutasít.
Csak ő tudna magán segíteni. De a tegnapi beszélgetésből valahogy az a kép jött le nekem, hogy nem is akar magán segíteni.

komment

süti beállítások módosítása