Sima etetésnek indult, de kétórás ramazuri lett belőle. Egyszerűen nem tudtuk mi baja lehet, csak nyöszörgött, szuszogott, tekergett és időnként üvöltött. Mikor már kezdtek teljesen kimerülni az elemeim és az idegeim, arra gondoltam, hogy a mézes-mázos babás blogok az idegesitő ömlengéseikkel nem irnak arról, hogy ez milyen fárasztó tud lenni, hogy néha az emberben megfogalmazódik, hogy kellett ez nekem? Aztán másnap elszégyellem magam, ha eszembe jut. De mikor a határaid végéhez érsz, bizony nem egyszerű rózsaszinben látni a világot és benne az üvöltő kis csomagot. Mostmég napirendünk sincs, nem is hiszem, hogy rá lehetne kényszeriteni bármit is, ő is csak most tanulja a világot, én meg az új helyzetet tanulom. De a dolgok mindig kialakulnak, ez világéletemben igy volt.
