Túlvagyunk az első hat héten. Itt volt anya is, sokat segitett. Mellette visszavedlettem én is gyerekké, igy mikor elment, egy egész estén át sirtam. Nem tudtam hirtelen mit kezdeni nélküle, noha előtte egy hónapig egyedül rendezgettem a gyermeket. Aznap este, mikor hazautazott és a babácska meg nyűgös volt és sok tejet visszabukott aztán meg sirt, hát én is sirtam. Hangosan és zihálva. Az apja csak nézett, hogy mi van, de hősiesen pesztrált, ha már én csődöt mondtam. A sirás máásnap is kitartott nálam, szerencsére akkor vissza tudtam fogni magam, mikor anya felhivott telefonon, de utána megint záporeső... Úgy éreztem, hogy szar anya vagyok, alkalmatlan erre a nagy feladatra és nem tudom mi lesz velem. De az ilyesmi sosem tart örökké, a dolgok előbb-utóbb mindig helyrerázódnak. Igy végül én is megvigasztalódtam, délutánra már újra az az anya voltam, mint két héttel korábban. Mikor felsirt egy kis kibüfizett kaja miatt, védőn öleltem magamhoz, majd a mellkasomon aludt 1,5 órát megnyugodva. Közben helyezkedett, mosolygott álmában. Sosem hittem volna, hogy egyszer majd ezt mondom, de a babamosoly az egyik legcukibb dolog a világon.
