Teafű, ugyan...

Attól függetlenül, hogy anya leszek, más gyerekétől nem olvadozom. A szomszédéi pl halálra idegesítenek, olyan zajosak. Ezek a holland házak meg annyira fos minőségűek, hogy papírból vannak a falak és azt is hallod kb., ha a szomszéd elfingja magát. A kölykök meg egésznap tombolnak, labdáznak, rohangásznak meg istentudja mit csinálnak, mert néha olyan, mintha a harmadik világháború készülne kitörni. Na, de majd én meg az ő falukhoz teszem a baba kiságyát aztán üvöltsön nekik,persze egy kisbaba erről nem tehet, ők viszont kicsit rászólhatnának a kölykökre, hogy ne a szobában labdázzanak. Amúgy kedvesek, mindig integetnek a kölykök, ha meglátnak, de a zajongásukat nem bírom :)

Ma jelzett a baba. Nem tetszett neki a vacsora, amit ettem. Nem csoda, nem volt túl jól. Utána rosszul lettem és hányingerem lett, persze nem volt vészes, csak a komfortérzetem csökkent némileg. Brrr, már ha a kajára gondolok, kiráz a hideg. 

Pár órája még Lady Gagára táncolva sütöttem a palacsintákat, most meg Nickelback-re borzongok és vigyorgok jókat. Néha idegesítő a szélsőségesnek lenni, de ma valahogy élvezem.

Bosszantóan hosszúnak tűnik az ez első pár hét, míg végre elmehetek a dokihoz, megnézhet, megvizsgálhat és végre konkrét adatokat kaphatok a picurról. Hogy tudjam, minden rendben van vele, jó helyen van, mindent megkap, ami az egészséges fejlődéshez kell. Néha elgondolkodom, hogy mindent jól csinálok-e, helyesen táplálkozom-e, nem veszélyes-e ez vagy az, de valószínűleg nem kellene aggódnom. Általában nem is szoktam, kivéve ha elolvasok valamit a neten. Klasszikus probléma. Nem kellene ilyesmiket olvasgatni, annyira nem is viszem túlzásba, mert még néhány nem terhes barátnőm ("de már szeretné, ha az lenne" kategória) is jobban tájékozott, mint én. Tulajdonképpen vicces, hogy tinédzserként vagy akár a huszas évek elején az ember lánya máson sem aggódik, nehogy gyereke legyen, aztán később kiderül, hogy nem is olyan egyszerű ez és még ha össze is jön, akkor is el kell telnie egy bizonyos időnek, hogy biztos legyen a dolog... Itt tartok én. Bár valamiért az az érzésem, hogy ez egy nagyon erős gyerek, jól kapaszkodik, minden rendben van és lesz vele :)

Az utóbbi napokban valahogy erőre kapott az elmúlás. Hideg lett, fúj a szél, tegnap jégeső is esett és reggelente zajosan távoznak innen a vadlibacsapatok. Jön a tél. Október 5-én meg eltávozott Steve Jobs, fogalmam sincs miért, de valahogy nagyon szomorú lettem a hír hallatán. Nem vagyok appple-addict, bár az iPhone-om nagyon szeretem. Talán az szomorított el, hogy olyan fiatalon, 56 évesen halt meg. Az ember hirtelen rájön, hogy nem számít a pénz meg a jólét. Ha megtámad valami halálos betegség, akkor a világ összes pénze sem biztos, hogy segít. Nem ezek a legfontosabb dolgok. Azt már leírtam egy poszttal korábban.

 

RIP Steve Jobs.

Az élet akkor jó, ha megoszthatod valakivel. Az élet szart sem ér, ha egyedül éled le.

Egy hete ég a gyomrom, akármit csinálok. Anyukám szerint ez biztos tünet, mert hoyg a test felkészül a változásra. Ha még a két hete tartó mellfeszülés nem lenne elég. A dolog megkoronázásaként megfáztam, talán mert ez egy immunhiányos állapot. Shit. Na mindegy, tolom a kamilla és a csipkebogyó teát. Tegnap fel voltam dobva, ma kicsit a béka segge alá kerültem: megint szürke az ég és ez már így is marad. Nem hittem volna, hogy a napsütés hiánya valóban ilyen erős hatással lehet az ember lelkiállapotára. Nem is értem, hogy a skandináv országokban élők hogy bírják ki, bár úgy tudom a finnek elég keményen isznak, szóval lehet annyira nem boldogok, mint ahogy felmérések mutatják :D

Most legszívesebben ez lennék. Elvonulni a világtól. Bár amúgy sem találkozom sok emberrel, de mostanában még jobban kerülöm őket, mert beleuntam és fáradtam, hogy mindig ugyanazt kérdezik: Mikor lesz munkád és mit csinálsz otthon egész nap? Aztán látom az arcukon az elborzadást, hogy vagyok képes otthon ülni, micsoda luxus ez vagy nemtommi. Talán igazuk is van, biztosan önző vagyok, de mi közük hozzá. Az én életem és azt csinálok vele, amit akarok.

Habár éjszaka zaklatott álmaim voltak, folyton hegyekről álmodtam és aztán felébredtem rá többször is, majd felültem az ágyban és megkérdeztem, hogy kerültünk ide. Tudatalattim még valahol többezer kilométerre akart lenni és nem tudta elfogadni ezt a lapos és hideg országot. Vagy ne magyarázzunk bele semmit és egyszerűen csak szarul aludtam. Aztán visszataláltam a zenéimhez és jobban lettem. Már nagyon hiányoztak. Legszívesebben egész nap énekelnék meg táncolnék :)

Teljesen bekattantam a majd kéthetes nyaralástól. Nem találom a helyem, fázom, minden rossznak tűnik most itt. A boltban egyenesen könnybe lábadt a szemem, amikor megláttam a jamon serrano-t, majd kétségbeesetten kerestem maracuja italt - persze nem volt. Nem tudom, mi lesz még itt, mert jön a tél, az idő csak rosszabb lesz. Azt hiszem eléggé megviselt, hogy itt idén csak ősz meg tél volt, maximum néhány napra ízlelhettük meg a tavaszt és a nyarat. Amennyire el akartam jönni anno Magyarországról, most olyan nagyon vágyom vissza.