Teafű, ugyan...

Kiscsalán már kilenc hetes, korának megfelelő méretű és végre láttam is (sőt, még képet is kaptam róla a leendő nagymami nagy örömére), élénken mozgolódott. Kerestem a neten képet, hogy hogy nézhet ki egy ekkora emberke, mondjuk a tenyérben. Olyan kis aprócska, hihetetlen. És Kiscsalán olyan jól is viselkedik, nem küld rám rosszulétet például, kivéve egyszer, amikor nuggetset rendeltünk és nem ízlett neki. Na akkor rosszul voltam. De amúgy minden oké. Nem tudom hallja-e, amikor zenét hallgatok. Remélem nem utálja, mert ezt elég gyakran művelem. Azon is gondolkodtam, hogy mennyire jó az, ha mostanában horror filmeket nézek. Ez az egyik gyengém, mit csináljak, ha imádom őket. Mindenesetre a prequel Dolog megtekintését elhalasztottam és inkább sok Jóbarátokat nézek.

Ahogy ott álltam, hirtelen nagyon szerettem volna otthon lenni. Mindig ebbe a hibába esem: mindenhova elvágyódom, aztán kiderül, hogy otthon a legjobb. Nem vagyok már akkora buliarc, na. Kényelmes vagyok. Sokkal jobb kukoricát pattogtatni és a fotelben elnyújtózva filmet nézni, mint kimenni a hidegbe, nyomorogni a tömegben és utána még nagyobb hidegben hazaindulni, várni a vonatra, ami 10 percet késik.

A külföldön élő "IQ lájt magyar" prototípusa: "A só környezetbarát, mivel megtalálható a természetben." Majd a témáról érthetetlen módon egyből Magyarországra asszociál, ami egy jó kis ország-szidalmazásban teljesedik ki.

Fejem fogom, jézus. Szóval öcsém, ha ráöntök pár vödör sót a növényeidre, akkor ugye semmi nem fog történni, mivel a só környezetbarát, sőt talán még örülni is fognak a kibaszott tujáid, mi? Ugye abból se szokott baj lenni, amikor a kőolaj a tengerekbe ömlik, mert hát megtalálható a környezetben, ergó környezetbarát. Pfff. Ezt a logikát. De persze ami legjobban felbosszantott, hogy külföldön élve is csak az otthoni dolgokkal tud foglalkozni, persze negatívan. Hiába jó neki külföldön, azért mégiscsak Magyarországot szidja, még akkor is, ha nem Mo. volt a téma, hanem a só környezetre gyakorolt hatása. Mint a viccbeli Móricka, aki mindig csak egy dologra tud gondolni, kerüljön bármi szóba. Isten mentsen az ilyenektől. Remélem ebből a típusból van a kevesebb és a normálisból több.

Ez milyen elbaszott szó már, pláne ha olyan használja, aki még idegen nyelveket se beszél. Miért nem jó úgy neki, hogy "köszi"? Nem értem ezeket a mai fiatalokat, annyira bénák az ilyen típusú szavak. Azt hiszik, ez menő, közben meg ultragáz.

Tegnap szétszaggattam a kedvenc nadrágomat, miközben az egyik titkos szenvedélyemnek hódoltam: felöltözök valami kedvenc cuccomba aztán a tükör előtt táncolok valami kedvenc zenémre. A kedvenc fekete nadrágom megsínylette a dolgot, mikor egy lelkes terpesztős mozdulatnál széthasadt az ülepénél. Hm. Az Úr adta, az Úr elvette. Végül is elég vékony anyaga volt és már vagy 2,5 éve vettem, sokat hordtam. Bizonyára ki volt kopva, summáztam a dolgot. Most nincs kedvenc fekete nadrágom és venni sem érdemes, mert hamarosan elhízom. Csak az a baj, hogy mostanában összesen már csak 3 nadrágom jött rám, mármint amik nem szorították el a hasam, és ez volt az egyik. Most maradt kettő, de előbb utóbb úgyis olyan rugalmas derekú gatyák kellenek, szóval mindegy.

Ezt találtam ma: "8. hét - Erős bélmozgások és haspuffadás jelentkezhet, ami komoly rosszulléteket eredményezhet." Na, rám az első fele tökéletesen igaz és már legalább tudom, hogy miért történik az, hogy időként bizonyos kajáktól totál gázos leszek. A gond csak az, hogy eddig ez mindig vendégségben vagy nyílvános helyen következett be, ahol nyílvánvalóan nem finghatom szét magam, úgyhogy mire hazaértem, mindig rendesen begörcsölt a hasam. Mint tegnap is. Úgyhogy befeküdtem a pihenőszékbe, majd bocsánatot kértem a várható zajok miatt és megkönnyebbülve szétfingottam magam. A terhesség szépségei, ugyebár. Ilyesmiről egy babanapló szerzője sem ír, pedig vicesebb és életszerűbb lenne, mint a folyamatos ömlengés, hihi.

Hát szóval, hiába múltam el harminc, hiába gyalogoltam le a zarándokutat és tapasztaltam ezt-azt, az a kis régi gyáva nyúl még mindig bennem él. Félek az emberektől, kerülöm általában a kontaktust és kommunikációt idegenekkel. Nem szívesen nyitok ajtót, ha csengetnek és a telefont sokszor nem veszem fel, ha ismeretlen szám hív, pláne ha az holland. Nem tudom elmúlik-e ez valaha, de azért sokat fejlődtem az elmúlt 5-6 évben. Régebbenez sokkal rosszabb volt, mert még a boltba se mentem be, ha egyedül voltam, nemhogy bármit is megkérdeztem volna egy eladótól vagy a hivatalban. Sokat gondolkodtam mitől lettem ilyen defektes, de csak felnőttként ugrott be, hogy az általános iskolában elszenvedett testi-lelki terror lehet az oka. Ötödikben rámszállt pár rossztanuló fiú az osztályból, általában csak szóban engedtek az agresszónak, de egyszer az egyikük meg is vert, utána féltem iskolába menni, aztán később hetedikben meg a nyolcadikos lámyok pécéztek ki maguknak és sokszor beszóltak, megjegyzéseket tettek rám. Fogalmam sincs miért, olyan kis jelentéktelen, tök normális gyerek voltam, nemtom miért pont engem találtak meg. Ráadásul ez volt ugye a kamaszkor kezdete, ami amúgy is sok mindent felborít, szóval totál befordultam, halálról irogattam verseket és féltem ránézni az emberekre, nem hogy beszélni velük.

És akkor most következik az, hogy végignézem a 7. évad végétől a 8. évad végéig, amikor kiderül, hogy Rachel gyereket vár, hogyan viszi végig a terhességet és hogyan szül meg a végén.

Tegnap nagyon kijött belőlem. És persze megint valami piszlicsáré dolog miatt. Valahogy egyszerűen nem tudom tolerálni, ha a másik idiótaként értetlenkedik. És belőle az lesz, ha iszik: úgy viselkedik, mint valami bárgyú idióta. Amúgy sem voltam éppen 100%-on: fájt a fejem, éjszaka volt, a kocsi ablakai be voltak párásodva, alig láttam valamit és mivel ez egy öreg kis járgány, a fűtés se kapcsol be pikk-pakk. Ordítottam, hogy "mondjad, már merre kell fordulni, semmit nem látok". Azt mondja, jobbra. Akkor még idegesebb lettem és még jobban ordítva közöltem, hogy ez egy kibaszott körfogalom, csak jobbra lehet menni, azt mondja melyik kijárat... Nagy nehezen kitaláltunk a városból, erre mondja, hogy nincs meg a GPS tapadókorongja, amivel a szélvédőre lehet rögzíteni és hogy ő azt nekem adta oda korábban. Mondom, nem, azt mindig a kesztyűtartóba tesszük, biztos, hogy nem adta ide. De ő, a kis részeg idiotizmusával csak azt hajtogatta, hogy mindig nekem adja ide és elkezdte puffogva kipakolni a tásákámat. Akkor megint ordítottam és minősíthetetlen hangnem mindenféle csúnya szavakat használva mutogattam a kesztyűtartóra. Azt hiszem az dühített fel, hogy mindenáron olyat állított, ami nem igaz és az is, hogy nem képes mértéket tartani, leissza magát és kész. Persze végül meglett az a szar korong, nem a táskában volt, de az út további részében nem szóltunk egymáshoz egy szót sem. Ő elaludt, én vezettem a sötétben. Hazaérve se szólt hozzám, a macskát viszont tüntetőleg agyondédelgette. Aztán lefeküdtünk, kicsit mindketten haraggal. Ő hamar elaludt én meg gondolkodtam, hogy milyen szülők leszünk: itt van egy anya, aki gyorsan elveszti a fejét és csak úgy köpködi a bazmegeket, ha valaki értetlenkedik és itt van egy apa, aki nem képes érett férfi módjára megállni annyi sörnél, ami még nem árt meg neki. Szépen vagyunk.