Teafű, ugyan...

Megmondtam végre a főnöknek, hogy amikor lejár a szerződés, akkor otthagyom a céget. Egész jól reagált. Én meg örülök, hogy megszabadultam ettől a tehertől és megszabadulok az idegesítő menedzser csajszitól. Most is pattog nekem, meg utasítgat ez a féleszű, de most hogy hivatalos a távozásom, már nem érdekel. Könnyű vagyok.

Tulajdonképpen nem csodálkozom, végül is mit várhattam volna egy mentálisan instabil embertől?... Költői kérdés.

A történet röviden annyi, hogy reggel volt némi konfrontációm a menedzser csajjal, amit a szobatársam (hipochonder amcsi csaj) is hallott reszben. Rögtön ezután biztosította a másik csajt az együttérzéséről, hogy én milyen egy szörnyű perszóna vagyok, mert folyton mindenért panaszkodom, de soha semmit nem teszek azért, hogy a dolgok jobbá forduljanak, azonkívül neki kész gyötrelem velem egy szobában ülni... Pfffff. Komoly, nem? Persze annyi igazság van ebben a dologban, hogy valóban szoktam panaszkodni. De nem hinném, hogy az átlagosnál többet tenném, mert az életem rendben van. Bár a munkámat nem szeretem és emiatt sokat panaszkodom (eme blog a megmondhatója, nem is tagadom), de egyelőre nem én képzelek be magamnak minden héten új betegségeket, nem én produkálok pánikrohamot 2-3 napi rendszerességgel és egylőre nem én járok pszichiáterhez sem... Szóval mentálisan nem én vagyok instabil. Huh, na mindegy. De azért nem ezt vártam volna tőle, hiszen mindig olyan kedélyesen elcsevegünk, én meghallgatom a sirámait minden héten, próbálok tanácsolat adni...közben ugyanazt érzem, amit ő állít: gyötrelem vele egy szobában ülni, mert az állandó képzelődése elég negatív légkört teremt. Ráadásul ő is panaszkodott erre a menedzser csajra több ízben, most meg a hátam mögött tövig benyal neki! De azt hiszem tudom az okát: szobatársam fél, hogy elveszíti a melóját, mert nemrég kijárt magának még egy terápiát és a főnök nem volt túl boldog, hogy immáron két terápiára akar járni munkaidőben. Attól fél, hogy kirúgják, így benyal az én menedzeremnek, hogy hátha attól jobb pozícióba kerül nálam. Elég szánalmas, pláne hogy én nem veszélyeztetem az ő helyét, mivel el fogok innen menni. Ezt ő is tudja, mivel balga fejemmel elmondtam neki, mivel azt hittem megbízhatok benne. Emberismeretből egyesre vizsgáztam!

Lényeg a lényeg, hogy most elindult a pletyka rólam, mint szörnyű, összeférhetetlen emberről. Megint csapott rám a sors némi igazságtalanságot, de hát biztos ennek is megvan az oka. Persze bosszant a dolog, de ezek az emberek végül is senkik nekem, igazából nem számít mit gondolnak rólam és nem is kell nagyon foglalkoznom velük. Azért természetesen nem fogom szó nélkül hagyni a szobatársam hazugságait és szarkeverését, de még átgondolom, mit kellene tenni. Nem akarok elhamarkodottan hülyeséget csinálni.

Reggel kilenc után jött a kis menedzser csajszi pattogni meg beolvasni nekem, munkahelyi terror rulez! "Szeretsz te Hollandiában élni egyáltalán?" - kérdezte, mert hogy szeretett volna kikezdeni kicsit, ha már más nem megy neki.

Tegnap amúgy leléptem 10 perccel korábban, mert már nem bírtam a folytonos kérdezősködését, hogy ez és ez kész van-e. Úgy tűnik, kicsit rosszul viselte a dolgot :D

Azt hittem, már nyugiban kihúzhatom a maradék 9 hetet... Igen, már csak kilenc hét, meg persze a mostani hét, de ezt már bele se számolom, mert szerda van, tehát mindjárt vége a hétnek. Szóval valami idióta e-mail landolt a levelesládámban, kiválasztottak valami idióta csoportba, ami miatt valami idióta meetingre kell mennem, sőt training is lesz. Pesze a szokásos semmiről: hogyan legyünk hatékonyabbak és társai. Időelbaszás és értelme semmi, eredménye méginkább semmi. Mindjárt járok egy csárdást örömömben, gondolhatod... Legalább félórája fákkolok itt. Ohhhh, banyek, sürgősen szólnom kell, hogy pá-pá lesz, mielőtt még több szart akarnak rámsózni. Úgyhogy most holland mandulás sütivel vígasztalom magam...Majdcsak túlélem valahogy ezt a szart...

LoL, reggel megint kezdődött a basztatás:"ezt és eszt megcsináltad-e már?"... A szokásos kis döhöngés után kibactam az e-mailt a virtuális kukába, válasz nélkül. De kit zavar? Itt a péntek, hurrá!!! :)

Húúúú, tegnap nagyon kiborított a menedzser csaj. Arasznyira voltam attól, hogy be ne szóljak valamit mérgemben. Idegileg elég fárasztó úgy dolgozni, hogy valaki feszt a nyakadra jár, ott liheg a hátad mögött, hogy "kész van már? kész van már?"... Ha küld egy e-mailt és nem reagálok egy percen belül, akkor már hív a belső telefonon, általában ilyenkor azzal, hogy "megkaptam-e az e-mailt, amit az előbb küldött?". Bazzeg, ez a 21. század, ráadásul Hollandia, nem valami istenhátamögötti hely, már miért ne kapnám meg azt a kibaszott e-mailt, minek kell ilyen faszságokkal hívogatni? Persze ha ilyenkor épp nem vagyok a gép előtt, vagy dacból azért se veszem fel a telefont, amikor hív, akkor számíthatok rá, hogy 10 percen belül megjelenik, hogy személyesen ellenőrizzen... Mondom, szabályosan itt liheg a hátam mögött állandóan. Nem kellene idegesítenem magam ezen, hiszen csak magamnak okozok rosszat ezzel. A sok méreg, amit lenyelek, nem egészséges. Próbálom leszarni az egészet, de ha ez az idióta pina elkezdi itt  a műsort, akkor nem igazán tudom megőrizni a hidegvéremet (ha van nekem olyan egyáltalán). Mondogatom magamnak, hogy márcsak 2,5 hónap, márcsak 2,5 hónap... és aztán vége. Alig várom, bárcsak már ott lennénk!