Teafű, ugyan...

Ma szereztem egy nagy dobozt pakolni, ezenkívül megszabadultam két szatyor könyvtől. Jól járt az antikváriumos fickó, mert ő csak felét válogatta ki magának 2000 Ft-ért. Mondtam is neki, hogy a nem a pénz a lényeg, csak nem akarom őket a kuka mellé tenni. Végül rábeszéltem, hogy had hagyjam ott a többit is. Ingyen. Olyan jót nevettem magamban, mikor a fickó megadó arckifejezéssel belement ebbe. Merthogy ő azokat nem valószínű, hogy el tudja adni. Gondoltam magamban, ha ingyen adják ecsém ne habozz, fogadd el, mert rosszul nem járhatsz. Lehet azt hitte hibbant vagyok, hogy ilyen jó állapotú, szinte új könyveket ingyen odaadok. Manapság az ilyesmi már gyanút kelt, annyira pénzközpontú lett a világ.

Gondolataim most az egészség körül forognak. Ma azért már mintha jobban lennék. Makacs dolog ez az arcüreggyulladás, pláne ha nem akar az ember lánya antibiotikumot beszedni. Lassan eljutottam végre arra a pontra, hogy megpróbálom kerülni az ilyen megoldásokat. Régebben könnyedén bekapkodtam bármilyen gyógyszert, akár marokszámra is. Hülyeség volt. Meg kell erősítenem az immunrendszerem, hogy újra olyan egészséges legyek, mint pár éve. Nem fázhatok meg egyből minden kis szellőtől! Hosszútávon gondolkodom. És persze nem indulhatok el a Camino-ra sem legyengült immunrendszerrel. Még jó, hogy van egy csomó időm. Azalatt csodákat művelhetek magammal. És fogok is.

Beteg vagyok és morgok. Mindenkit elküldök a halál faszára mosmár. Pihennem kellene. Ehelyett holnap is mehetek erre a vadbarom munkahelyre. Bárcsak már 3 hét múlva lennénk... Remélem addigra egészséges leszek!

Kezd a helyzet nagyon felforrósodni, jönnek a problémák ahogy én előre megjósoltam. Itt erőlködnek nekem a külföldi kollégák a megbízásaikkal, és egyszerűen nem értik meg hogy már nincs szabad kapacitás megcsinálni ezeket a munkákat karácsony alőtt. Valószínűleg azt hiszik, hogy egyszerűen nem akarom megcsinálni őket és kész. Meghogy nem vagyok kooperatív. Szeretném elmagyarázni nekik, hogy nem az én hibám ha az itteni főnökség nem foglalkozik a munkaerőhiány problémájával és két emberrel akarja három ember munkáját megcsináltatni. Kibasztak velünk rendesen, mert persze rajtunk csattan az egész. Főleg rajtam, mert én aztán nyugodt szívvel megírom mindenkinek, hogy nem és nem és nem. Értsék meg, lehetetlen. Úgyhogy tutira utálnak. Aztán még felhívott a nagyfőnök is kintről, neki is elmagyaráztam a helyzetet. Erősködött nekem egy sort, mire részleteztem a tényállást pontról pontra. Azt hiszem megértette. Kíváncsi vagyok mi lesz belőle. Az hétszentség, hogy én már semmit nem vállalok el, így is tiszta stressz vagyok és túlórázni kell. Ennél többet én már nem vállalok be. Főleg hogy még kompenzáció sincs érte. Már így is károsodtam idegileg, nem beszélve a 2 hete húzódó megfázásról és arcüregproblémákról. Én már bárkinek bármit megmondok, vesztenivalóm nincs. Úgyhogy vigyorgok nagyokat és úgy várom december végét, mint zsidók a messiást.

Ma eljutottam arra a mulatságos pontra amikor elkezdtem szabotálni a munkát. Vállrándítással mondok vissza munkákat, a meglévőket meg szintén egy vállrándítással intézem el. Nincs miért paráznom. Felszabadító érzés.

Telnek a napok, egészen hihetetlen milyen gyorsan követik egymást az események. Mintha hirtelen minden felpörgött volna és ami pár napja, hete vagy hónapja még semmi sem volt vagy aggodalom tárgya, az szép lassan mind megoldódik. Remélem ez a trend így fog folytatódni ezután is. Kicsit félek az ismeretlentől, ugyankkor szétvet belülről a kalandvágy meg az öröm, hogy végre történik valami igazán nagy horderejű dolog.

A megtévesztére játszó, álkedves sunyi embereknek áll a világ. Ha mosolyogsz, mindent megkaphatsz. Mert elhiszik hogy van mögötte valami. Aki meg nem mosolyog boldog-boldogtalanra és nem nyal be csontig, az soha nem jut semmire. Itt vagyok én. Nyalni nem szoktam és a mosolyt sem pazarlom feleslegesen. De rendes vagyok, meg lelkiismeretes. Nem akartam a nehézséget okozni és azért egy hónappal tovább maradtam, mint kellett volna. Hogy legyen elég idő intézkedni az utánpótlás illetően. Ehelyett mi történt? Kizsákmányolnak, az utolsó szuszt is kipréselik belőlem az utolsó pillanatig. Miközben az álmosoly tulajdonosa álnyavajgását kezelgeti otthon és leszarja hogy milyen helyzetbe hozott minket. Szívunk is rendesen, idegileg kikészülök minden egyes nap. Túlóra pénz persze semmi. Fizetésemelés semmi - jójó azt nem is adnak egy felmondásban lévőnek... Az utolsó hónapom kész rémálom. Szóval ez a köszönet. Örülök, hogy 3 hét és vége, és soha többet ne is lássam ezt a kibaszott céget. Sehol. Kispénzért idegronccsá nyomorít, így is túl sokáig tűrtem. Szerencsés vagyok, hogy van más opcióm. Jujdejólesz.

A Sors furcsa véletlenjei folytán pont ez a rész következett sorban tegnap este a Jóbarátok nézése során, ezen jót nevettünk. Aztán rendeltünk pizzát, vettünk sört, órákig ültünk a kanapén hol egymást ölelgetve, hol tervezgetve hogy mi lesz eztán. Próbáltuk túllicitálni egymást, hogy ki fog jobban sírni a búcsúzkodásnál, majd egész éjszaka szorosan egymáshoz bújva aludtunk, attól tartván hogy mire felébredünk eltűnik a másik. És ráadásul elég zaklatottan aludtam, folyton felébredtem.

Olyan hihetetlenül lassan tud telni az idő, ha épp valami nem túl kellemes dolog történik az emberrel. Múlt héten viszonylag nyugi volt a melóhelyen, de most megint beütött a ménkű. A dologban az a legszebb, hogy folyton bombáznak kérdésekkel szakmai dolgokat illetően, amikre én, mint laikus nem tudok válaszolni. A szemem ki akar folyni, ásítozok, elegem van és egy hónap néha kibírhatatlanul hosszú időnek tűnik. Igyekszem nem bosszantani magam, mert vannak ennél fontosabb dolgok a világon, és legalább én már látom a végét ennek az egésznek. És így már mindjárt jobban fest minden.

Nem akar elmúlni ez nyavajás betegség. Köszönhetem rohadtul ferde orrsövényemnek és a tavaly felírt sok antibiotikumnak, hogy képtelen vagyok kimászni ebből a hülye náthából, ami már rég arcüreggyulladássá fejlődött. Azért nem adom fel. Olvastam egy cikket, hogy természetes módszerekkel remekül gyógyítható az ilyesmi, én pedig be is szereztem minden homeopátiás meg gyógynövényes cuccot. És persze a remény hal meg utoljára. Szerenék morogni meg a halálfaszára elküldeni az egész világot meg a hülye munkámat, amihez nem értek de mégis csinálnom kell. Aztán orrspray-t nyomok az orromba, mert már nem kapok levegőt és bár nem kellene ilyesmit használni, mert ez is árt, de különben szétmegy a fejem. Levegőt. Aztán fülhallgatót fel, fanatizmus beindul, meghallgatom százszor is a tegnap belinkelt dalt. Elbőgtem magam a klippen, de a dallam és a szöveg feltölt valamivel. Valami jóval, amit nem tudok megmagyarázni. Ha behunyom a szemem én is hallom a hegedűket.
Szentimentális vagyok és élvezem.
Szeretem hallani a hegedűket.

"...They break the most beautiful things
But I hear violins, when I close my eyes
I am at the center of the sun
And I cannot be hurt
By anything this wicked world has done
I look into your eyes
And I am at the center of the sun
And I cannot be hurt
By anything this wicked world has done..."