Teafű, ugyan...

az hogy ide beléptem bazzeg...mwer úgy bebasztunk mint állat...köszönhetően hogy egész nap csak herbária gógyteát ittam+egy kefírt ettem és utána fíííínom söröket ittam...na szóval bebesztam...vagyis bebasztam...helyesírás rulez...na ezt javítani kellettt...me látni kellnene hogy hogy írpk itt..szétröhögnéd magad!!!!! annyira poén az élet...csak így kellene fogni fel..POÉN!!!!! élj te barom!!!! ÉLJ!!!! ne sápítozz, ne nyavajogj! ÉLJ! ez az üzenetem józan önmagamnak és mindenki másnak is...ÉLJ! ez minden. más nem számít. ÉLJ!!!! Élni jó. az élet? azmi? valami amit elfelejtettünk, hogy jó...valami fontos. Fragile úgy hiányzol, te tudod miről beszélek. Anne Shirley, Anne Frank... lelki társak. sírok. nevetek. bedugult sz orom, kurva betegség. kedvem nem szegi semmi. ecer élünk,carpe diem. szííííívd ki az élet velejét!!!! bazzeg de hülye vagyok, és ez jóóóóó!!!!!

Legyűr a betegség és sírni van kedvem. Ma akartam megmondani a nagy helyzetet a melóhelyen, de most erős kétségeim vannak hogy a tervünk tényleg kivitelezhető-e. A lakásbérlet egyszerűen útvesztő, nem hiszem hogy innen bármit is tudnánk intézni. Ilyenkor milyen jó ez a kis ország, itt ez milyen egyszerű. Csak felmész a netre, és egy hét alatt találsz is kiadó lakást. Kezdek elkenődni, feladni a dolgokat, nincs kedvem semmihez. Kevés vagyok, összegubózom. Nincs kedvem harcolni, ketrecben érzem magam ahonnan nem tudok kitörni. Kezd erőt venni rajtam a letargia. Annyira egyszerű és könnyű sajnálni magam és depressziózni, ez a legrövidebb út és képtelennek érzem magam arra hogy megrázzam magam és belekalapáljam a fejembe a "csakazértismegcsinálom" hozzáállást. Áhhh, minek is él az ilyen mint én? Csak nyavajogni tudok, nem vagyok hasznára a világnak.

Egyrészt gyáva szar vagyok, mert holnapra halasztottam az igazmondást, másrészt totál hülye mert úgy elfelejtettem a bankkártyámhoz a pin kódot, hogy végül újat kellett kérnem. Pedig teljesen meg voltam győződve, hogy jót ütök be, de az automata szerint nem. A hülyeség ára, egyezer forint. Ja, hát aki hülye az fizessen. Ráadásul beteg is vagyok. Tornyosulnak a viharfelhők a fejem felett. Persze valószínűleg én generálom őket, mert gyáva vagyok és hülye.

Idegen vagyok itt.
Nem idevaló.
Holnap megmondom.

Coldplay-őrület van kialakulóban. Szeretem a zongora meg a gitárjátékot a dalaikban. A legtöbb számuk olyan, hogyha behunyom a szemem, úgy érzem repülök. Vagy csak széttárt karral pörgök körbe-körbe-körbe. Legtöbbször beleborzongok a gitár vagy a zongora hangjába, tetőtől talpig átfut rajtam az egész és mintha bennem szólnának a dalok. A lábujjaim körmeitől a hajszálaim végéig minden porcikám egy ritmusra rezeg. Hirtelen lassított felvétellé változik a világ, videoclip az egész élet. Hihetetlenül jó, kicsit őrült érzés.

...wish you were Sunday...
Még az egyik munkatársam is megjegyeztem, hogy nagyon fáradtnak látszik a szemem. Szó mi szó, alig bírtam felkelni. Mozgalmas hétvége volt és a vasárnap kevés volt, hogy kipihenjem. Egészen zombifejjel jöttem be dolgozni, kicsit felrázott a para-kolléga, aki mindenben lát valami paráznivalót, én pedig egészen jót vidultam rajta. Pedig én is nagy paragép vagyok, de sokszorosan túltesz rajtam. Talán ez is valami jel számomra, hogy tanuljak belőle: "milyen ne legyél lányom" és hogy mikor kell fejbekólintani magam a képzeletbeli palacsintasütővel, ha irreális paráim rámtörnek. Egyébként ismét dögunalom, várom a nap végét rendesen. Igazán bevezethetnék már a 3 napos hétvégét, vagy legalább a pénteki félmunkanapot...

Buli, tánc, tűsarkkú, hajnalra iszonyatos lábfájás, zokniban kóválygás hazafelé, csipkés-combfixben dugás, reggel szembesítés: elaludtunk dugás közben. Hát igen. Fárasztó nap volt.

It ülök, Kozel-t iszok és Kiki gepárdért meg a kölykeiért izgulok. Remélem nem ölik meg az oroszlánok. Tiszta horror.

Örülök, hogy végre belátta a hibáját. Kár hogy ehhez üvöltenem és sírnom kellett. Igaz ez akkor történt, mikor még részeg volt és olyankor nem lehet vele normálisan beszélni. Ha már józan, akkor megérti hogy hülyeségeket csinál részegen és talán nem ártana ezen elgondolkodni. Tegnap este már úgy bújt hozzám, mint egy édes kis arany retriever kutyus és megnyugodtam. Ma pedig kisütött a nap és végre teljes erőmmel a jövőnkre tudok koncentrálni. Életünk legnagyobb változása előtt állunk, ez időnként félelemmel tölt, máskor pedig széles vigyor telepszik az arcomra. Nyílván nem lesz könnyű az elején, magamat ismervén pedig tudom, hogy valószínűleg át fogok esni egy kisebb válságon az első időkben. A megszokás nagy úr, a túlzott ragaszkodás a megszokott dolgainkhoz, amiket most feladni készülünk. De a dolgok mindig kialakulnak és én hiszek benne, hogy hosszú távon minden befektetett energia megtérül és ez a legjobb döntés, amit most hozhatunk.

Időnként úgy érzem magam, mintha be lennék szívva. Mert hirtelen nagy igazságokra jövök rá - vagy csak képzelem, de ilyesmiket akkor szoktam kitalálni, mikor már inhaláltam egy adag füstöt. Kicsit el vagyok szontyolodva, mert mintha hiábavaló küzdelmet folytatnék, hogy megértessem vele, hogy hülyeségeket és gyerekes dolgokat csinál. Úgy érzem elszaladt vele a ló. Bár őszintén remélem, hogy ez most csak valami átmeneti állapot és nem fog folytatódni a jövőben. És próbálok vele beszélni, láttatni a dolgokat, de csak elbeszélünk egymás mellett és mégcsak el sem szégyelli magát, hogy megint ugyanabba a hibába esik, mint pár hete. Pedig akkor nagyon szégyellte magát, még sírt is, kért hogy ne haragudjak rá és álljak mellé. Én pedig mellé álltam, támogattam, túléltük. Nem volt katasztrófa, de olyan eset volt, amiből tanulnia kell az embernek, hogy ne kövessen el újra ilyen hibát. Elvégre már nem vagyunk kamaszok, sem főiskolások, hogy össze-vissza bebasszunk és mindenféle hülyeséget csináljunk. És van pofája előhozni az én esetemet, miközben én azóta igenis odafigyelek mit csinálok. Tanultam a hibámból és kerülöm az olyan helyzetet, amibe akkor estem. Ő meg szinte kísérti a sorsot, mint aki semmit nem okult és akire nem is lehet hatni - se szépszóval, se hisztivel. Én pedig el vagyok keseredve, hogy nem tudok beszélni a fejével, nem hallgat rám. Teljesen beárnyékolja azt az örömöt, amit a projektünk miatt kellene éreznem. Időnként sírni lenne kedvem, olyan egyedül érzem magam.