Teafű, ugyan...

Megvan a repcsi és a szállás is lefoglalva. Aranyárban persze. Azért kedvem nem szegheti semmi, hiszen lesz saját macskánk és saját bicajunk is. Überkirály.

Egész éjszaka alig aludtam, annyi gondolat tódult a fejembe. Nem lehetett lelőni őket, mert egy átgondolt dolog helyébe rögtön öt másik termett. Nem hittem volna, hogy beindulhat a kis projektünk és hogy egyáltalán ilyen gyorsan. Persze még semmi sem biztos, de annak gondolatára hogy pár hónap múlva talán már egy másik országban fogok élni egyszerűen nem jött álom a szememre. Annyi mindent kell átgondolni, hogy lesz, mint lesz. Persze nagyon örülök, már annak is hogy egyáltalán látom 'A' városát 2 hét múlva. Leszűrhetem szűk 3 napban, hogy milyen érzés lenne ott élni. És ha sikerrel járunk rövid kirándulásunk alatt, akkor aztán tényleg szét fog vetni az izgalom. Hogy legyen, mint legyen. De nem érdekel semmilyen aggály sem más, sem saját részről. Elszántam magam. Menni akarok. Világot akarok látni. Új emberereket megismerni, új kultúrába csöppeni, új ízeket érezni a számban és egy olyan nyelvet beszélni, ami most még teljesen érthetetlen. És csodálom D-t, hogy ilyen tehetséges, ügyes és ennyire nyugodt. Bár én lennék ilyen kiegyensúlyozott. Nem győzök felnézni rá.

Istenem légy vele most ezekben a pillanatokban, megérdemli a lehetőséget és a sikert. Segíts neki. Segíts, hogy jól szerepeljen. Ámen.

Ez a Thomas Newman nagyon tud valamit. A karom tiszta libabőr, szememben könnyek. Ez a filmzene egyszerűen csodálatos. Olyan érzések ébredeznek az ember lányában, hogy az ilyen dolgokért érdemes élni. Mert néha olyan hülyeségnek tűnik minden, pláne az hogy mivégre vagyunk ezen a bolygón. És aztán hallok egy ilyen szerzeményt, és úgy érzem van még remény az emberiség számára.

Kifújtam az orrom és valahonnan hirtelen Jácint virág illatát éreztem. Mire képes az emberi agy! Mert nyílvánvalóan egy darab Jácint sincs a közelemben és csak hallucináltam az egészet. De jó volt amúgy, nagyon helyes kis virág ez, csodás tavasz illattal.

Érdekes hogy egy család nem tud máshogy reagálni, csak leszúrással és csupa negatívummal, ha nem kívánod követni az elvárt életet. Előadsz nekik valamit, és ahelyett hogy örülnének, csak a negatívumokat látják. Mert mi lesz ha ez meg az lesz? Persze az "ez meg az" itt totális negatívum. Én meg visszakérdezek: és miért kell egyből arra gondolni, hogy nem sikerül, nem jön be ésatöbbi. De nem gondolkodnak el rajta. Értem én, hogy féltenek és hogy jót akarnak, de ezzel az ellenállással csak azt érik el, hogy igenis még jobban azt akarom csinálni, amit annyira helytelenítenek. És még nagyobb örömmel vágok bele, mert fűt a kalandvágy és az ismeretlen.

Izgalom a tetőfokára hág, D iránt az érdeklődés nőttön-nő. Még a végén összejön a dolog. Nem kellene beleélni magam, hasaltam már nagyot az efféle álmodozás és "túlzottam beleélem magam" dolog miatt. De képtelen vagyok türtőztetni magam, legalább most had örüljek, aztán majd lesz ami lesz. De reméljük az lesz, amit szeretnénk... Itt az idő.

Na, összevissza vagyok. Álmomban sok minden összefonódott. Először is vidékoen voltam, ahol hirtelen megjelent F. Mondta hogy jól ment az első napi gyaloglás, csak hazaugrott valamiért. Ez ugye baromi nagy képtelenség, mert azért nem itt a szomszédos hegyekben túrázik. De azért remélem úgy mennek a dolgai, ahogy én álmodtam róla. Könnyen és simán. A következő vágásban már valahonnan, a térkép alapján Harlingenből figyeltem a West Frisian Islands szigetcsoportot, ahova átjárnak a hollandusok fürödni nyaranta, mert ott jó sekély a víz. Persze az álmomban már szinte a A part című filmben látható thaiföldi paradicsomhoz hasonlítottak ezek s zigetek, ami nem valószínű. De hát legalább érdekete álmondtam.
Elment az első két jelentkezés, az elsőről rögtön vissza is jött: hogy köszönjük, nem kérjük. Ekkor rámtört a pesszimizmus, hogy nekünk soha nem sikerül semmi. Erre a második helyről érdeklődőek voltak, ami meg újfent reményt ébresztett bennem. Nos, meglátjuk mi lesz. Nem fáklyásmenet lesz, de miért ne sikerülhetne? Már úgy várom. Ezt kérem karácsonyra Istenkém. Lécci-lécci-lécci :)

Annyira ügyes és pedáns vagyok, hogy sikerült bejönnöm abban a gatyában amiben tegnap mulattam és persze kurvára cigiszagú - megjegyzem: nem én cigiztem. Még jóhogy nem egy bankban dolgozom. Mondjuk egy bankban kötelező pedantériát az én rendetlen, szétszórt személyiségem nem volna képes elviselni. Majd sétálok egy nagyot ebédszünetben hogy kiszellőzzön ez a gatya. Hehe. Jó buli volt. Pedig sima kis kedd estét terveztem, tornázással és koplalással. Persze ha felhívnak azzal, hogy van-e kedvem beülni valahova, akkor úgysem vagyok képes nemet mondani, pláne ha azzal csábítanak, hogy minden koktél akciós. Úgy voltam vele, hogy a koktélt megengedem magamnak, de enni semmit nem fogok. Persze az éjszaka vége az lett, hogy a Meki kiadóablaknál kötöttünk ki. Oda se akartam menni, de ha a másik Bigmac-re vágyik, akkor már én sem tudok ellenállni. Jól meg is fájdult a hasam, éjszaka forgolódtam és álmomban szinte nyeltem a vizet valami baszott nagy pohárból. Ébredés után gyorsan meg is ittam egyből két pohár ásványvizet, benyomtam a gépen a warezolást (addikt!!!), majd elkezdett kukorékolni a telefon. F írt sms-t, aminek nagyon megörültem. Szinte megam előtt láttam a városkát, ahol most járhat. Olyan szürke lett minden mióta elment, de ma végre kisütött a nap.

Na jött az újabb "cituáció", hogy felmondjak és húzzak innen a picsába. Még egy icipicit tűrök, aztán tényleg robbanok. Már elegem van, hogy ide-oda rángatnak, egyszerűen egy kibaszott tárgynak nézik az embert. Na, nekem ez nem kell. Azt hittem jóféle változások lesznek, de nem is értem miért gondoltam egyáltalán olyat, hogy bármi jót várhatok ettől a cégtől. Naiva. De nagyon.