Ez a dal szólt, amikor megdőlt bennem minden hülye előítélet. Mert szeretném azt hinni magamról hogy valaki vagyok, valaki érdekes meg ilyesmi. Aztán kiderül, hogy úgyis csak bénább, csúnyább, butább vagyok. Nemhiába vonzódom olyan emberekhez, akikre felnézek. Még arról is kiderül, hogy felnézek rá, akiről azt hittem hogy lenézem. Ezt bogozza ki valaki. Most meg itt ülök egy szál bugyiban, mert kurva meleg van, de szép látvány nem vagyok. A hasamon kézzel fogható a háj. Nem tudom elfogadni magam, szeretni pláne nem. Pedig így nehéz lesz. Eddig is nehéz volt. Mikor már azt hinném könyebb, kiderül hogy mégsem. Inkább iszok még egy sört, bezabálok és táncolok a tükör előtt. Valakinek én vagyok a szépség, én meg csak egy szörnyet látok a tükörben. Hogy is van ez?
Számolom a napokat...
2007.08.23. 14:50 kacce
Már csak bő egy hét és végre nem kell ezt az undorító szipogást hallgatnom, totál kivagyok tőle. Ocsmány egy szokás. Viszont ez az egy hét nem lesz könnyű, kifogtam egy olyan munkát, ahol egy olyan emberrel kell együttdolgoznom (jobban mondva egy olyan illetőtől fogok függeni), akit legszívesebben pofán csapnék annyira ellenszenves a stílusa. Még a kopinál is rosszabb. Ezenkívül előszeretettel tesz panaszt a másikra a főnökök előtt, szóval egy rohadt spicli is. Nemtom még, hogy hogy fogom túlélni az előttem álló pár napot. Azon gondolkodtam, hogy beszóljak neki, ha bunkózik vagy egyszerűen csak szaboltáljam el a munkát, basszak el mindent direkt és így törjek borsot az orra alá. Amúgy is idegi tűrőképességem végét járom a szipogás miatt. Mondom OCSMÁNY egy szokás...
1 komment
5 perc múlva tíz
2007.08.23. 09:55 kacce
Ma nagyon szipogós napunk van, úgyhogy már úgy várom a költözést mint az isteni megváltást. Azért azt bírom, hogy még az utolsó pillanatban is rámhalmoznak egy rakás melót, mikor pedig már jó lenne ha lenne időm kicsit tréningelni is. Persze nem viszem túlzásba a feladatok elvégzését, lám most is blogolok és fórumozok. Azért is bomlasztok, ha már nem hagynak békén. Szarok az egészbe, ez a flamenco felvidít.
komment
Piszkálja az orrom a cigibűz...
2007.08.22. 17:13 kacce
Hogy tud idegesíteni néhány ember! Azt hiszem, nekem az kell hogy felnézzek a másikra. Akármiért, bármiért. Ha ezt nem találom meg benne, akkor idegesít és ezen nem tudok felülkerekedni. Tegnap olvasgattam egy újabb útibeszámolót a zarándoklatról, abban idézte a csávó, hogy "Jósággal az emberek felé, megértéssel a világ dolgai iránt". Ezt nekem se ártana gyakorolni, de még sokat kell tanulnom. Az én utam még előttem áll. És előtte számos más változás is, így azt hiszem lesz időm gyakorolni a "morgásmentes létet"...
komment
My Beautiful Blues
2007.08.21. 18:03 kacce
Hétvégén felhívtam G-t, hogy mi van már velük. Kiderült, hogy végre sikerült beköltözniük a szép, új lakásukba. Kemény hitel még keményebb törlesztőrészlettel, szocpol, minden. Na mondom, akkor jöhet is a gyerek. Visszakérdez: "Te nem akarsz még szülni? Idősebb vagy, mint én..." Majdnem röhögőgörcsöt kaptam, ahogy ott álltam a szupermarket előtt telefonnal a kezemben, kantáros farmergatyában meg a csattogós szandiban. Egyáltalán nem úgy néztem ki mint egy anyukakorú nőszemély, igaz valamelyik nap leszólított egy kérdezőbiztos, hogy van-e 2 és 14 év közötti gyerekem. Bár szabadkozott, hogy nem azért, mert kinézi belőlem, de sohasem lehet tudni... Lehetne végül is. De nincs. Mondjuk a 14 éves gyerek azért túlzás lenne... Egyébként egyáltalán nem érzem úgy, hogy sürgető lenne a téma, vagy bármiről le lennék maradva. Nekem jó így ahogy most van, szeretem az életem. Legfőképpen azt szeretem mostanában, hogy nem igazán aggódok vagy agyalok a jövőn, hogy mikor lesz ház, mikor lesz gyerek, vagy hogy vészesen közeledik a harminc... Olyasmikkel igyekszem törődni, amik boldogságot meg jó közérzetet generálnak. És ez a tény jobbá teszi a jelenemet. A dolgok meg úgyis kialakulnak.
"...God damn right It's a beautiful day uhh uhhh..."
[Eels: Mr. E's Beautiful Blues]
komment
A változatosság kedvéért...
2007.08.21. 12:24 kacce
...ma kétfelől is hallgathatom a szipogást. Miért is lenne a hétfő jó? Na jó, amúgy nem vagyok rossz passzban, a hétvége nagyon jó volt. Sötétben hintaágyban ücsörgés és viháncoló tapizás, messziről tüzijáték nézés unott pofával, feltámadó szélben borzongás, villámló felhők csodálása, babázás kiskutyával... Aztán a végén már meg is untam az unplugged üzemmódót és vágytam vissza az internetközelbe. Ez már komoly függőség, kérem szépen. Végül tegnap este előadtam a szokásos "Nyeeeem akarok dolgozni menni holnap" különszámot. Most pedig itt ülök a szokásos "Nincs kedvem dolgozni, hűűűű de nagyon unom" pofával, hallgatom a szipogást sztereoban és halálra idegesít az is, hogy folyton az orrához (szinte már az orrába) teszi a kezét. Nem értem mit fogdossa állandóan, és én miért is foglalkozom ezzel?
1 komment
Chambao: Como el agua
2007.08.16. 11:12 kacce
Mint egy legyet, elhessegetem a vállamról ezt az egészen és kivételesen szánalmas helyet. Tegnap már nyelvkönyveket böngésztem a könyvesboltban és otthon elregéltem, hogy már tudom mit fogok kezdeni magammal. Spanyolul fogok tanulni. 'Azt hittem hollandul' - érkezett a reakció. 'Azt is' - mondtam lelkesen. Háthogyneperszepláne. Enyém az egész világ. Csak lelkesen, ez a lényeg.
komment
Csak csütörtök
2007.08.16. 10:08 kacce
Tegnap este fél 7 körül mentem haza melóból, bepakoltam egy adag ruhát a mosógépbe, majd elmentem megvegyem a csattogós szandált, amit már egy hete kinéztem. Scholl, úgyhogy remélhetőleg extra kényelmes lesz. Végül két könyvet is vettem, mentségemre legyen mondva, hogy az egyiket ajándékba... D egy haverjával sörözött és mikor hazajött az orra alá dugtam a szandált, mire lelkesen rámondta, hogy "Hú, ez tök jó". Én meg örültem. Aztán mesélte, hogy miről beszélgettek a haverjával és arra jutottak, hogy szar ez az ország és mi meg elhúzunk innen, amint lehet. Ezt örömmel konstatáltam. Pláne, hogy ma be akartam hamarab jönni mert elvileg lenne sok meló, de aztán elaludtam és "csak" rendes időre értem be. De már tudom, hogy a dolgok úgyis úgy intéződnek ahogy kell, semmi sem történik hiába. Nem kaptam meg, amiből dolgoznom kellene, így felesleges is lett volna hamarabb bejönni. Ezt nevezem lottó ötösnek. Először felhúztam magam azon, hogy határidőre nem kaptam meg, amit kellett volna és én fogok elcsúszni más hibája miatt. Aztán úgy döntöttem, hogy szarok bele. Én sem adom le határidőre, oszt jóóóóvan. Mit kapkodjak, mit idegesítsem magam? Ez az egész cég egyszerűen nevetséges, pláne a sok fontoskodó majom. Annyira kell nevetnem rajtuk. Viszont köszönöm a jókedvet! ki gondolta volna?
komment
Work is sucks
2007.08.15. 11:27 kacce
Hihetetlen, hogy nem ment még ez a cég csődbe. Komolyan, ahogy itt adolgok működnek az katasztrófa. Egyszerűen nem lehet tervezni semmit, hiába írnak kibaszott timing-ot, meg meetingelnek folyton. Mindig minden elcsúszik, vagy kiderül hogy elbaszták, nincs információ vagy éppen könyörögni kell érte. Aztán meg itt ülök hétközben órákat és várok és persze majd péntekre basznak be mindent, hogy pluszban felidegesítsem magam még a hétvége előtt. Mingyár felmondok, elegem van ebből a szarból.
1 komment
Diszlexia?
2007.08.15. 10:25 kacce
K-I-F-E-J-E-Z-E-T-T-E-N!!!!! (2007-08-14 17:17 kedd)
Kb 5x kellett elolvasnom mire megláttam, hogy elírtam. Végül úgy döntöttem ki sem javítom. Ha már vagyok olyan marha, hogy a helyesírási vagy elírási hibámat még ki is boldolom, akkor jobb ha ott áll örök időkig. Mintegy figyelmeztetésül: "lyányom, nem kell sietni. gépelj lassabban"
Már előre rettegek, most mit írtam el :))))))
komment
