Teafű, ugyan...

Tegnap este nekiálltam gyantázni. A hónomalját (ez milyen hülye szó)... Gondoltam, ha a kozmetikusnak megy, nekem mért ne menne, úgyhogy vettem nemrég egy komplett gyantázó szettet. Aztán rájöttem, hogy nem hiába egy külön szakma ez. Először is csak a szőr felét sikerült levarázsolnom, viszont nyílván azt is olyan béna technikával csináltam, hogy véraláfutásos lett a bőr egy része és még ma is úgy ég a bőr ott, mintha elsőfokú égési sérülést szereztem volna. Majd kitámasztom valamivel a két karom, mint Harris hadnagy a Rendőrakadémia nemtom hanyadik részében, mikor kibasztak vele a többiek és férfideo helyett nemtom mivel fújta be magát aztán meg szinte füstölt a hónaalja (repeat: ez milyen hülye szó...). Hát igen, még gyerekkoromban láttam a Rendőrakadémiát, de biztos mély benyomást tett rám ez a jelenet. És ha most friss-hűs szellő fújdosná a hónomalját (nemigaz milyen hülye szó már ez...) az kurva jól esne.

Tökjól elfaszakodnak itt. KIJEZETTEN örülök, hogy ettől megszabadulok. Már herótom van ettől a függéstől, egy billentyűt nem tudok lenyomni, ha nem szolgáltatnak infót. Semmi önállóságunk nincs és mivel minden információért szinte könyörögni kell, így ez a munka tényleg egy kupac lócitrom.

Valami piszkosul jól érzem magam. Nemtom hogy a 26 fokban, este 8-kor lefutott szigetkör teszi, vagy az utána befalt körözöttes kenyérkék és másfél üveg Heineken, de nagyon jó.  Persze sportolás után már nem kellett volna zülleni, de hát egy életem, egy halálom. Hála Istennek, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Már ez a tudat valami frenetikus érzés. És itt van a 300 gigás csoda is, úgyhogy tölthetek orrba-szájba. Hip-hip-hurray!

Máris fejbekólinthatom magam, hogy azon parázok más mit szól. Ki-nem-szarja-le? Pláne, hogy már megbeszéltem magammal, hogy ez csak egy állomás, ahol megállok kicsit, aztán suhan tovább a vonatom. Már meg is néztük a hétvégén felületesen, hogy mi a helyzet odakinn. A felületes áttekintés után pedig megállapítottuk: van helyzet. Akkor meg miért is kellene paráznom pár ember miatt?

Na végre lejött a Holt Költők Társasága, mindig új erőre kapok az ilyen filmektől. Mondjuk már tegnap este is egy rakás gondolat cikázott a fejemben a HÉV-en hazafelé arról, hogy mégis van bennem valami egyedi, igenis szeretem magam és az életem is. Szóval jól éreztem magam, meg most is jól érzem magam. Csak már mindent elfelejtettem, amikről filozofáltam. Pedig jó lett volna leírni, hogy később fejbekólintson, mikor épp rámjön a szenvedhetnék. Hogy lássam mennyi pozitív gondolatra vagyok képes és ezt hajtsa a motorom...

Ennek megfelelően egyáltalán nem vagyok ma a toppon. Ráadásul az internet is elment majdnem egész napra és kocsis módjára káromkodtam, mert a 24 órás non-stop ügyfélszolgálat egyáltalán nem volt elérhető. Ennyit a non-stop ügyfélszolgálatról... Remélem rájuk zúdult az a mázsa szar, amit ezért a fejükre küldtem. Süteményekkel vígasztaltam magam, plédbe burkolóztam és most meg azon tögrengek miért is vagyok ilyen hétköznapi, ilyen semmilyen. Semmi karizma, semmi hatás. És miért idegesít ez. Na tessék, megint teret engedtem a negatív gondolatoknak. Ezért nem lesz karizmám soha.

Kezd beindulni a szél. Épp jókor. Egyébiránt megjegyzem, hogy fejfájással nem a legjobb ötlet sörözni menni, csak nem vagyok elég erős nemet mondani az efféle meghívásokra. És rohadt éhes vagyok, annak ellenére hogy már rég túlhaladtam az esti keretet a két karéj zsíroskenyérrel. Csípős pirospaprikával, amilyet CC nem is eszik egyébként. Lehet hogy vihar lesz? Nincs kedvem aludni.

Úgy döntöttem, hogy a fenti felfogást követem. Vagy nem is kellett dönteni, mert jött magától az érzés. Nyílvánvalóan nem az történt, amire vágyom, de nem lehet rohamléptekkel haladni. Vagy ennek is valami célja van, amit most még nem értek vagy nem látok, esetleg látni vélem, de mégsem az. Az idő meghozza, én pedig a pozitív hozzáállás szempontjait követem jelenleg. És az a fura, hogy nem csak mondom, hanem tényleg így is érzek. Pozitívan. Elvégre nem szólhat örökké arról a létezésem, hogy elégedetlenkedem és tudom hogy ez nem a végállomás. Valahol valami sokkal jobb vár rám, de ezen az állomáson most el kell töltenem egy kis időt. Hát jól van! Nyomassuk! Egyébként azt hiszem ez a flamenco teljesen magával ragadott, meg F készülődése a nagy kalandra. Mindezek együtt nekem is adnak valamit, amitől most egyáltalán nem érzem szükségét zsörtölődni, hanem csak örülök az életnek. Majd azon leszek, hogy kitartson minél tovább.

Azt hittem, nem fog bennem izgatottságot előidézni. Valószínűleg azért, mert nem hittem el igazából, hogy tényleg lesz itt változás. Márpedig valami lesz, a homályos pletykákból lassan előlépünk a tettek mezejére. Még másfél óra és megtudom, amit már amúgy is sejtek. Már vigyorgok is itt, mert azt hiszik váratlanul fog érni. Közben meg elfeledkeznek, hogy az emberek kíváncsiak és pletykálnak. Ettől függetlenül kíváncsi vagyok. Had jöjjön. Csapjunk a lovak közé.

Chewbaaka 12 éves lett.
Itt az ideje az adakozásnak.
Legalább 25 dollárt...