Asszem ma bal lábbal keltem. Szörnyű ez a megfelelési kényszer, látni se bírom. Ahogy felkapja egyből a fejét, ha a fiúk benyögnek valami poént, vagy ahogy kapkod a másik után, már-már nyalizás. És még mondhatnám. Nem vagyok tökéletes, de ilyen egyáltalán nem szeretnék lenni. Inkább morgok, az őszinte.
Na kizárom magam a mából. Fülhallgató fel!
Dock K!: Media Luna & Jose Luis Encinas: Luna de fiesta.
Kritika
2007.08.10. 09:57 kacce
komment
Hello Csalántea, hogy vagy ma?
2007.08.09. 10:10 kacce
Köszönöm kérdésed, kissé másnaposan. Tegnap jól belecsaptunk a lecsóba, már ami a máj amortizációját illeti. De jó volt amúgy, időnként nem árt egy kis őrület. Annyira, hogy ruhástul, szandálostul elaludtam a kanapén, úgy hogy a lábam a fotelben volt, majd hajnali 5-kor felébredtem - mikor már pirkadt - és rájöttem, hogy talán le kellene vetkőzni és befeküdni az ágyba. Reggel két pohár vízzel indítottam és gyorsan fogat mostam, mert a hajnali 5-ös fogmosás ellnére iszonyatosan másnapos íz volt a számban. Félóráig engedtem a fejemre a vizet, hogy kissé magamhoz térjek, majd újabb félóráig küzdöttem a bedugult orrommal. Aztán bejöttem sé B újabb pletykával fogadott, amiből azt következtette ki, hogy tőlünk kivágnak valakit és ettől kissé ideges. Én meg nagy nyugodtan megnéztem a munkaszerződésem: ha kidobnak 2 hetet köteles elendegni a cég a felmondási időből és még egyhavi bér is jár végkielégítés gyanánt. Klassz, akkor bomlasszunk. Nagyon bele vagyok már ebbe fáradva, meg abba is hogy itt semmit nem képesek egyenesen intézni, csak a susmus megy állandóan. Aztán azt kérdi B, hogy mit csinálok este. Mondom, hogy kipihenem az az előző este fáradalmait. Miért, ittál? Ja, megittunk szinte mindent ami a hűtőben volt és volt benne alkohol. Hát pedig ő hozott valami piát és meg akarta velem inni este. Valami gyomorkeserű, ami szerinte még jót is tenne a másnapos gyomromnak. Brrrrr. Én meg már a puszta gondolatra is hányingerrek küzdök, pláne hogy a gyomorkeserűket amúgy sem szeretem. Nem-nem, ma este szieszta lesz, napközben edig nyomatom a csalánteát. Tisztítsunk, ugyebár. :)
komment
Free to Decide
2007.08.08. 11:37 kacce
Mikor a negyedik undorítót szörcsögi egy perces csönd után - épp a kávészünetemből jöttem vissza - már megadóan teszem fel a fülhallgatót és üvöltetem Dolorest. 'Cause I'm free to decide, I'm free to decide... És milyen igaza van. Miért is tartom magam börtönben? Társadalmi elvárásoknak való megfelelés? Normák? Miért is foglalkozom ezekkel ennyit? Hisz az egész csak egy nagy halom baromság.
komment
Áhhhhhhhh!!!!!
2007.08.07. 10:13 kacce
Meddig képes egy ember elviselni a tőle 2 méterre ülő másik undorító szokását őrület nélkül? Határidőket szabok, hogy meddig vagyok ezt még hajlandó hallgatni. Közben gyúrok a halláskárosodásra. Régebben nem hallgattam állandóan zenét, néha kell a csönd is. Mostmár állandóan üvöltetem a zenét, de még így is hallom. Kellene nekem valami lelki nyugalom, hogy ne idegesítsem ezen magam. De én normális vagyok kérem, én is küzdök orrproblémákkal és mégsem szivattyúzom a fikát egész nap az orromban, hanem ki tudom fújni. És nem vagyok olyan kőkorszaki sem, hogy elutasítsam a mordern orvostudomány találmányait, mint pl orrspray-t. Ha szükség van rá, mért ne használnám? Ja, mert ez itt a nagy gond kérem, hogy betegek vagyunk aztán nem kezeltetjük magunkat, a másik meg süketüljön meg vagy hallgassa egész nap a fika véget nem érő dalát. Türelmet kellene tanulnom, tudom. Nem tudok. Lázongok. Pofán vágnám. Miért is legyek mindenkivel kedves? Az mér jó? Nekem jó? Na igen, ezen még kell gondolkodnom. Nem, nem gondolkodom rajta. Ez undorító szokás és kész. Mint a földre csulázni az utca kellős közepén. Undorító és kész. Pofán kell vágni az ilyet.
komment
Como La Luz
2007.08.06. 17:17 kacce
....Kiskutyákat simogatni.
Mezőre mezítláb táncolni...
komment
Chicane: Nothing
2007.08.06. 10:14 kacce
Először is azt álmodtam, hogy terhes vagyok és nem mozgott a gyerek. Erre felébredtem egyből. Meg kurvára melegem volt. Alig bírtam magam kivonszolni az ágyból és persze futni se voltam. Múlt héten 4 napon keresztül romboltam magam és ha beleszámítom hogy tegnap mennyit zabáltam, akkor inkább 5 napig. Aztán bejövök melózni és ledönt a sok pletyka, hogy éppen mi megy megint suba alatt és kiket akarnak kirúgni. Persze semmi nem hivatalos, mégis a fél cég tud róla, vagy legalábbis pletykálnak róla. Ugye ha a kommunikáció működne a vezetés részről, akkor nem lenni ennyi pletyka. Mindegy, feltettem a fülhallgatót és Chicane új albumát hallgatom rogyásig. A régi albumok sokkal jobbak voltak, de azért ebben is megtaláltam a spirituszt.
komment
it is hard to write anything....
2007.08.03. 23:56 kacce
az van hogy kicvsit berúgta és ilyenkor kurvára őszinte vagyoik. efgyébként is. bocs a helyesírásért arra mnost nem figyelek. szóval! jöttünk haza az esőben és én kérdeztem: "nem lenne jó sétálni az esőben?" aszongya D "nem lenne jó" Áhhh micsoda faszság már ez. Méghogy nem lenne jó.de hát ez a jó. Megint megsimogattam a smartot, még mindig itt áll. én meg sírtam, annyira elvágytam innen. ODA! sírok egy nyaralás miatt, hogy fáj a valóság. aholélni kell. nemtom mijön ki belőlem, nemtom. F-en is gondolkodtam, hogy folyton visszamondja a dolgokat már asse tom hova tegyem. ilyenkor elgondolkodom hogy én is ilyen érthetetlen vagyok? elvégre ő afféle ikerakármi, jó nem teljesen de mégis. ezt mondja, aztán meg azt, éán meg csak kapkodom a fejem és időnként rosszul esik, pedig nem kéne. már évek óta gyakorlom a skor-ra negatív hatások leküzdésé, de persze ez nem olyan eccerű. éhes vagyok, enni akarok. egyébként D most alszik is, teljesen kikészült, nyílván csdak én ülökitt fejem tele gondolattal, amiket nem tok rendesen leírni mert nemtom mivan. áf fasz kjivan ezzel a sok akármivel a fejemben a lelkemben meg a szívemben, időnként nemtudok velük mit kezdeni, vagyb kivel megosztani. csinálok egy szendvicset és le van szarva az e gész. nyami. megoldás a világra: ZABÁLJ!!!!
1 komment
Year of marriages
2007.08.03. 11:07 kacce
Valami végigsöpört a lányokon, vagy egyszerűen csak nehéz elhinni, hogy bizony már ennyi idősek vagyunk. Pedig mintha csak most lett volna az első nap a középiskolában, vagy első buli a főiskolán. Hihetetlen, hogy elteltek az évek. És nem tudom eldönteni, hogy még felfelé vezet az út, vagy már lefelé. Na jó, ez utóbbi nem kifejezettem optimista megközelítés, belátom. Azt viszont megállapítottam tegnap este, hogy megnyugodtam és korábbi hisztis és idegesítő énemből sokat redukáltam. Nem tudom, hogy ezt az éveknek köszönhetem, vagy Neki. Vagy mindkettő. Végül is az eredmény a lényeg.
"...But it's all, it's alright now
'Cos we're living for this night for so long now
Yes it's all, it's alright
We are living on hope, we are living on life
Depending on truth until the day we die..."
[The Corrs: Rain]
komment
2 gondolat
2007.08.02. 10:20 kacce
1. Ha fogyni akarsz, igyál sok sört.
2. Egy itt élő külföldi szerint a tejföl undorító. A hülye.
komment
Diéta
2007.08.02. 10:11 kacce
Mióta küzdök az 50 kilóért, és tessék megcsináltam. Yattaaaa!
Úgy kezdődött az egész, hogy egy szimpla szerda estére készültem. Gondoltam majd elugrok a postára, utána hazamegyek, megeszem a maradék lecsót (mer az nem hízlal), aztán kicsit rendet rakok, esetleg vasalok is. Na jó ez már eleve elvetélt ötlet, mert erre minden este rákészülök és utána elhalasztom. Aztán F megkérdezte, hogy van-e kedvem meló után meginni egy fröccsöt. Ekkor bevillant Phoebe, aki Ross azon kérdésére, hogy akar-e valami furát hallani, imádnivaló arckifejezéssel azt válaszolta 'Mindig'. Szóval van-e kedvem meginni valamit? Mindig. Mondjuk én már ekkor is tudtam, hogy nem fröccsöt hanem sört fogok inni. Aztán úgy történt, hogy vacsorázni nem vacsoráztam, viszont megittam 4 korsó sört, ami így üres gyomorra úgy megártott hogy hazafelé ugrándoztam és megsimogattam a kis Smart-ot a ház előtt. Aztán felmásztam D-re, aki ezt örömmel konstatálta és persze kihasználta a helyzetet. Én nem nagyon emlékszem a dologra, de hajnali 2-kor felébredtem hogy tök meztelen vagyok, úgyhogy kerestem a sötétben egy bugyit. Előtte ahogy fetrengtem az ágyban az a tévképzet ijesztgetett, hogy ha továbbra is meztelen seggel fekszem, még a végén valaki seggbebasz. Azt meg nem akartam. Bizonyára még a sör hatása volt ez a gondolatmenet. Aztán bedugult az orrom és még félóráig szenvedtem, majd végül elővettem az orrcseppet. Reggel aztán már jól voltam, ráálltam a mérlegre kíváncsiságból. Ötször egymás után 49,5 kilót mutatott, ezután megmostam az arcom a fürdőszobában és visszálltam a mérlegre és immár 50 kilót mutatott. Nemtom mi volt a 49,5 kiló, de nyílván azt akarta hogy klassz este után klassz nap következzen. Bejött. Ennek örömére megettem reggelire a lecsót, elvégre regelizz úgy mint egy király. Fenséges volt, de máris az ebédről ábrándozom. Rakott karfiol. Nyam. El ne felejtsek tejfölt venni hozzá, úgy szeretem ha úszik az egész a tejfölben és jó lucskos. Hű de fasza ez a szám, ami most megy. Mi ez? Corrs: Rain. Überkirály. Asszem ma este kólázni fogok, eccerűen nem fogom különben bírni a hétvégi ivászatot. Bár már tudom, hogy csak enni kell kicsit és megy mint a karikacsapás. Zsíroskenyér rulez. Már nagyon rá vagyok készülve. Nyomassuk. Ezerrel. :)
1 komment
