HTML

Teafű, ugyan...

Egy nehéz nap éjszakája

2007.07.27. 09:43 kacce

Ez persze enyhe túlzás, mert a nehéz nap tegnap annyit jelentett, hogy untakoztam mint a fene, mert nem volt munkám. Lógtam a neten és fórumoztam, adjunk ugyebár a szemromlásnak és bámuljuk a monitort. Tulajdonképpen szégyellni kellene magam, mikor panaszkodom a melóra. Elvégre tegnap is arra kaptam fizetést, hogy a cég rezsijét növeltem, termelni viszont nem termeltem semmit. Persze a saját világnézetem szerint a pénzközpontú kapitalista világ bomlasztása igazán kedvemrevaló. Aztán később saját szervezetünk bomlasztásába fogtunk italkészletünkből 4 féle nemes nedű pusztításával, és a joe után már az volt a legnagyobb problémám hogy a ropi valahogy nem akart lemenni a torkomon, majd többször félre is nyeltem. Arra már nem emlékszem, hogy min nevettem, csak arra hogy tökjó volt. Végül is ez a lényeg. Most tartottam egy pici szünetet, mert a szipogás arra késztetett, hogy tegyem fel a fülhallgatót. A fület két l-lel akartam írni, basztatja a szemem a kontaktlencse. Most elüvöltetem vagy századjára a nyaralás himnuszomat, igaz már előtte 3 nappal kitaláltam, hogy ő lesz a himnusz. Még ott se voltunk, de nekem már megjelentek a lelki szemeim előtt a tájak a dal hatására. Azóta meg még jobban, időnként könny szökik a szemembe tőle - ez mondjuk hasznos a kontaktlencse szempontjából, mert nem szárad ki a szemem. Ja, amúgy bejöttem és közöltem, hogy el akarok menni hamarabb, asztonták oké. Szóval ma se fognak kirúgni, nem bomlasztok eléggé. Majd gondolkodom még ezen a bomlasztás dolgon, különben sosem lesz kutyánk.

komment

Ötödik Sally

2007.07.26. 14:58 kacce

Hogy is van az, hogy magamban tökre elküldenék néhány ember a picsába, aztán mikor odajön mosolyogva, már képtelen vagyok gorombáskodni. Hányan is lakunk idebent és ki irányít?

komment

Egészen h-i-h-e-t-e-t-l-e-n...

2007.07.26. 11:21 kacce

...ez a szörnyű buzgalom. Épp azon filóztam, hogy holnap le kellene lépni korán - mondjuk 2 körül - aztán hamarabb utazhatnék haza. Úgysincs meló, és péntek lesz ráadásul, amikor normálisabb helyeken 3-4 körül már egyébként is vége a munkaidőnek. Erre jön a kis'boss' boldogan, hogy elintézte nekem, hogy holnap délután legyen mivel dolgoznom. Na bazzz! Aszittem egyből ráborítok egy mázsa szart. Péntek délutánra! Érted? Hogy? Mi? Nem normális! Az emberek itt nem normálisak, és azt képzelik hogy más is olyan túlbuzgó nyálgombóc és mazohista, hogy péntek délután dolgozni akar. Közben már szétmegy a fejem az állandó fikalifteztetés hallgatásától. Olyan undorító, hogy szépen lassan kifejlődik bennem valami antiszociális agresszív gyilkoshajlam. Már azt sem tudom mit üvöltessek a fülhallgatóban, hogy ne halljam. Ilyenkor irigylem F-et a bátorságáért és utálom magam, hogy én megy egy gyáva szar vagyok. Hogy nincs erőm lelépni innen, hanem várom hogy megmentsenek. Mindegy, igykszem nem idegesíteni magam és holnap akkor is lelépek hamarabb, szarok az egészre. Ki kellene rúgatni magam, akkor még végkielégítést is kapnék. Material girl.

1 komment

"Remember my face, my name, my town..."

2007.07.25. 13:28 kacce

Azt hittem már túltettem magam a hazaérkezés megrázkódtatásán... Piacra mentem, zöldséget és gyümölcsöt vettem, majd tojásos lecsót ebédeltem. Minden olyan ismerős és megszokott volt. Aztán beléptem a szobába. A cuccok, ruhák szanaszét. Mintha el se metem volna, mintha meg sem történt volna. És akkor rámtört a sírás. Megint. Még nem vagyok túl. A szívem egy darabja még mindig ott van. Nem is akarom, hogy hazajöjjön.

2 komment

Last night on earth

2007.07.15. 23:42 kacce

na akkor visszaszámlálás...már rég aludni kellene, korán kelés lesz...

komment

Nyúltam sört...

2007.07.15. 00:02 kacce

...mintegy emeleni azt est fényét. vagyis EMELNI. vagy süllyedünk? mérje le a pékfasza ha akarja. én mindenesetre nagyokat röhögök. magamon. vagy a világon. végülis mindegy. egyek vagyunk. bár ausztrália messze van.

komment

Muhahahahaha

2007.07.14. 23:34 kacce

Na igen. Most kezd rámjönni a röhögögörcs. És ahelyett hogy egy karaoke bárban ijesztgetném a jónépet itt netezek. na de jön még kutyára dér, vagy mi a négylevelűlóhere. A lóhere az nem hagzik túl jól. Legyen inkább szőlőlevél. Na most megint beugrott Kylie Minogue 'On a night like this' című száma, amire végig tudnám táncolni az egész andrássy utat. Kattintgatok összevissza itt. Komolyan kezdek benyomni, ami tökjó amúgy. Muhahahaha. Ez nAGYON TETSZIK. Banyek caps lock. Csökken a kontolláció. egyre. Másra. és megint pisilnem kell.egyre nehezebben találom el a billentyűket. egyre. másra. egymásra. még nincs vége a napnak ám....

komment

I wanna 'shit' on the table

2007.07.14. 22:53 kacce

Na jó, azér nem. Csak pisilnem kellett és eszemnejutott a az olasz aki Máltán nyaralt és folyton félreértették az akcentusát. hihi. Egyébként ma túlestem egy szép fejfájáson, majd annyit vasaltam mint már évek óta nem tom mikor először. Ez tökre nem értelmes, de ez betudható a szombat esti ünneplésnek. Nem tudom. Az előbb tüzijáték is volt, azt nem én szerveztem. Egyébként a sörkészletünket pusztítjuk, de mivel túl gyorsan lefogyott vagyis elfogyott így a ribizlilikőrhöz folyamodtam. tettem bele valami egészen felismerhetetlen alakú jégkockát is. Bár asszem így értelmét vesztette a kocka megnevezés :) na szóval azér vasaltam, hogy kisebb helyet foglaljanak el a cuccok a bőröndben. Különben eszembe nem jutna. Vagy ha eszembe is jut néha, akkor gyorsan elnyúlok a kanapén és elfelejtem. Jesszus milyen felelőtlen lusta dög vagyok. A gyerekem semmi jót nem fog tanulni tőlem. Most ránéztem az egyik plüsskabalámra és rájöttem, hogy még én is gyerek vagyok. Nem baj, majd haverok leszünk. Mármint a leendő gyerkőcömmel. ha lesz. Mer nem most lesz,mielőtt bárki is mást hinne. Tulajdonképpen nemtom mit hadoválok itt összevissza, mikjor csak magamnak írom. DE én szeretel magammal társalogni. És nem vagyok skizofrén sem. Muhhahaha. Mindig is írtam naplót (közben kortyolás), mert az jó. Annyira kell nevetnem és ezt meg is kell örökítenem, hogy akkor is nevessek mikor épp szar kedvemben leszek. Hogy lássam, hogy jó élni és nevetni kell, mert az JÓ! na viszlát csőlakók, földönkívüli estét mindenkinek.

komment

Animals did it first

2007.07.11. 22:57 kacce

Hár én úgy elsírom magam az Animal Planet állatmentős műsorán...

komment

Azt hittem jól ismerem magam... Pedig nem...

2007.07.10. 12:45 kacce

Nem tudom, hogy az égő, fáradt szemem vagy az idő játszott rá, de valahogy egyik zene sem tetszett. Aztán kattintottam a Forrás zenéjére. A 'Stay with me' és a 'Xibalba' magával ragadott. Ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy a youtube-on rákeressek, hogy ne csak halljam... Persze ezzel alaposan rásegítettem a dagadt szem effektusra.
Eszembejutott, mit mondott ő a film után. Hogy biztos valami narkós mámoragyszüleménye ez az egész. Nekem pedig rosszul esett, mert én azt éreztem, hogy ez egy igazi csoda. Hogy ritka az ilyen film, ami ilyen intenzíven képes hatni az ember szívére, lekére és gondolataira is egyetemben. Kicsit csalódott vagyok, mikor ilyen sehogyan nyilatkozik valamiről ami rám viszont nagy hatással van. Nehéz elfogadni, hogy nem vagyunk egyformák. Pedig már nagyon jól egymáshoz illesztettük a darabkáinkat az évek során és azt is tudom hogy képes megnyílni és elvonatkoztatni materiális valójától. De nem így éli a napjait. Be van zárkózva. És ha időnként meg tudom érinteni a lelkét, később már nem emlékszik rá. Értem is miért. Nehéz kirobbantani. Nem is kell kirobbantani. Elfogadni kell. Általában így is teszek. Aztán jön valami löket a misztikumtól és csak lebegek a saját kis világomban. Egyedül, hogy nem ért senki. Mindegyikünk egy külön világ. A saját világ olyan szép tud lenni. De ha benne vagyok, egyedül kell lennem. Ki kell lépnem, alkalmazkodnom kell, ha ölelésben akarok lenni. Elfogadás. Hogy a másikért kicsit ki kell szakadnom magamból. A nyughatatlanságból megnyugvásba kell fordulni. Nem értem honnan jön ez. És egyáltalán mi ez.

komment

süti beállítások módosítása