Teafű, ugyan...

Épp a 4 féle gyógynövényből kevert ülőfürdőmet élveztem - ha lehet élvezetnek nevezni, hogy alig férek bele a lavórba - és az utikönyvet bújtam szorgosan, mikor nekikezdett dörögni. Jóleső borzongás szaladt végig a hátamon. Imádom az égzengést. Nagy nehezen lefejtettem magamról a lavórt... Ez most úgy hangzott, mintha 100 kilós lennék és mindenbe beszorulnék. Pedig nem. Szóval végeztem az ülőfürdővel, majd kitekintettem a nyitott ablakon. Ekkor villámlott egyet. "Na, vakuznak is" - gondoltam. Most már esik is, beindult a buli. Hogy én milyen jót fogok szundikálni, imádok égzengésben paplanba burkolózni és hallgatni ezt a szimfóniát...

Csoda történt. Mondjuk nem csodálkozom. A Július 1-jei kérdésre ugyanis az én válaszom az, hogy hiszek a csodákban és gyakran látok jeleket életem történéseiben. A mai csoda, hogy újra elmentem felpróbálni a tarka-barna ruhácskát és 5 perc után eldöntöttem, hogy nem kell nekem minden vackot megvenni és az életem e ruha nélkül is kerek. Úgyhogy visszatettem a helyére és kisétáltam a boltból. Pláne hogy kiderült, hogy van valami apró bibi a szaruhártyámon, úgyhogy most orvosi vizsgálatra várok. Nem komoly ügy a szemész szerint, de lehet nem hordhatok kontaktlencsét. Abba meg még senki nem halt bele. Viszont a szemem ezerszer fontosabb bármilyen rucinál.
Ne csak nézz, láss is!

Szóval nagy lelkierőről tettem bizonyságot, amikor a próbafülkében felvettem a kis barna-tarka ruhácskát és nagyon tetszettem benne magamnak. Habár nem ártana fogyni, csak most épp stagnálok súlyveszteség-ügyileg. Közben megszólalt a 80-as évek egyik jó kis dalocskája az üzletben (Dance hall days) és tettem pár táclépést is a próbafülkében. Hirtelen be is villant, hogyha valaki látja kint a lábam, hülyének néz, hogy táncolok a próbafülkében, úgyhogy gyorsan takarékra tettem a lábamban lévő boogie-t. Miközben vagy ötször körbeforogtam, azon tépelődtem hogy megvegyem avagy ne vegyem meg. A ruha szinte hívogatott, pláne hogy ritkán látom magam szépnek vagy akár elfogadhatónak is, így az ilyen belső pozitív hangokra egyből ráharapok. Végül megegyeztem magammal - mert a személyiségeim demokratikusan döntenek minden engem érintő ügyben - hogy alszom a dologra egyet. Úgyhogy sikerült vásárlás nélkül kisétálni az üzletből. Persze még mindig hallom, hogy sír utánam a tarka-barna ruhácska, és mivel gyenge nudli vagyok, valószínűsítem, hogy el fogok érzékenyülni és előbb-utóbb bekerül a szekrényembe, hogy haverkodhasson a többiekkel.

Katarzis. Kell még rá aludnom párat, egyébként is érzékenyebb vagyok most, még a Jelek-et sem hevertem ki. Kikészülök az emberi drámáktól és fejfájósra bőgöm magam. Annak ellenére, hogy sokszor vagyok ember-ellenes és kívánom a pokolba az egész emberiséget a sok mocskával együtt (köztük magamat is). Aztán van valami mégis, valami ami reményt ad. Az emberi szív. Az emberi lélek. Valami megfoghatatlan, amit mégis szeretek magunkban.
PS. Nem értem miért fügyülték ki ezt a filmet Cannes-ban a kritikusok, lehet meghaladta az értelmi képességüket. Azt szeretik, amin nem kell gondolkozni. Nézd csak meg a Titanic 11 Oscar-ját.

Mennyit szoktam nyavajogni, hogy unalmas a munkám, hülyékkel vagyok körülvéve és sokszor meg munkám sincs és az unalom öl meg. Bla-bla-bla. Már kezdem magamt is unni. Már a nyávogás miatt. Pedig nézhetném pozitívan is dolgokat. Pl, hogy fizetést kapok azért hogy napok telnek el úgy, hogy csupán neteztem - hozzáteszem ez nem az én hibám, szerintem... Na mindegy. Szóval most megint itt ülök a nagy semmin, úgyhogy nekiálltam összeállítani hiperszuper nyaralásunk hiperszuper kirándulás-tervezetét. Mit érdemes megnézni, hova érdemes elmenni, milyen útvonalon, hogyan, mivel... Hogy ne maradjon ki semmi fontos. Ettől egészen extázisba kerültem, pláne hogy gyorsan elkezdtem hallgatni a hozzáillő Jamiroquai 'Seven days in sunny June' című számát, szemet húnyva ama tény felett, hogy már július van. De hát június vagy július nem mindegy? Már alig várom és remélem a bátorságom is kitart a hegyi autóutak láttán. Most még nagyon elszánt vagyok. De ha Isten velem, ki ellenem?

"Te melyik típus vagy? Az aki hisz a csodákban és jeleket lát, vagy az, aki szerint minden csak vakszerencse?"

Megkönnyeztem a történetet, ami egy nőstényoroszlánról, Kamunyakról szólt, aki örökbefogadott egy nyársasantilop bébit. 16 napon át nevelte, védelmezte. Kapcsolatuk ellentmondott bármilyen természeti törvénynek. Nem lehet tudni mi lett volna eme különleges kapcsolat vége,  hiszen egy hím oroszlán végül elejtette a kis borjút, Kamunyak pedig kölykét elvesztő anyaoroszlánként búslakodott majd a rákövetkező egy évben 5 újabb borjút igyekezett örökbefogadni. Aztán eltűnt... Vajon mi történt vele?
Nagyon megindított ez a  történet. Hogy milyen csodákra képes az állatvilág, az emberiség meg csak pusztít, pusztít és pusztít. Minden vágyam, hogy állatokat mentsek. Mert ők megérdemlik ezt a bolygót és megérdemlik hogy éljenek...

Ha végre megnövök, önjelölt igazságharcos leszek.
Bosszant a sok igazságtalanság.