Teafű, ugyan...

Elég annyi, hogy piszkosul várom, hogy vége legyen a munkaidőnek. Talán vennem kellene valami nyugtatót, vagy ebédszünetben benyomni pár felest, hogy ne érzékeljek semmit. Annyira fájdalmas...

 „Ha én tudok egy dalt Afrikáról...
a zsiráfról...
a hátán fekvő afrikai holdról...
a földeket szántó ekéről...
és a kávészedők verejtékes arcáról...
Tud Afrika egy dalt rólam?
Vibrál-e majd a levegő
a puszta felett...
az én ruhám színeiben?
Találnak-e ki a gyerekek
olyan játékot...
amelyben az én nevem szerepel?
Vet-e a telihold olyan árnyékot...
az út kövére...
amely rám hasonlít?
Keresnek-e majd engem
a Ngong hegyi sasok?"

Szóval 3rd run and 2nd circle... Ráadásul gyalogoltam is. A nyugatinál két ellenőrnek látszó alak szállt fel a villamosra és mivel én bomlasztó elem vagyok a társadalomban és nem veszek se bérletet, se jegyet, így inkább leszálltam és egy kis gyaloglással melegítettem be. Az elején azt hittem, hogy most fel fogom adni a dolgot, de aztán beindult a motor és már megállíhatatlanul vettem be a métereket. Aztán a végén újabb motivációt küldött elém a sors egy border collie személyében. Sajnos a gazdija két méter körül mozgott, így sokkal gyorsabb volt mint én. Pedig mikor megláttam a  kutyát, egyből gyorsabban kezdtem el tempózni, hátha beérem őket és megcsodálhatom közelebbről ezt nagyon okos és gyönyörűséges kutyafajtát. Ott ugrándozott a gazdija körül, én pedig nem törődve a többi futóval, hangosan nevettem, hogy milyen édes. Eme intermezzo hatására viszont újból erőre kaptam, lefutottam a kört ahogy kell, és megfejeltem a reggeli futóakciómat egy teljes hazasétálással. Közben ugyan csorgott a hajamból az izzadtság, de jól éreztem magam és lemondtam a reggeli hamburgerről is. Úgy döntöttem, hogy azt a pénzt, amit erre költöttem volna, inkább a maciknak adakozom. Elvégre állatbarát lennék, vagy mi a szösz...

Tegnap jót iszogattunk B-vel a kedvenc sörözőmben, megvitattuk az élet dolgait. Jobban mondva csodálkoztam magamon, mert én öntöttem belé a lelket. Arról, hogy azon ne parázzon hogy 10 év múlva mi lesz, hanem élvezze azt, ami most van. Mert ami most történik vele az nagyon jó. Az meg, hogy 10 év múlva mi lesz, na azon ráér akkor töprengeni, ha aktuális lesz. Ez amúgy épp akkor jutott az eszembe, mikor egy adag Kozel-nek búcsút mondtam a toaletten. Én mondok ilyet? Én, aki meg egyfolytában parázik valamin? Bár mostanában kétségkívül kevesebbet. Talán fejlődök.
Fogyó Hold ide vagy oda, sajnos a virslihez kihozott fehér kenyérnek nem tudtam ellenállni és mustárba tunkolva - micsoda szokás! - megettem. Jó, két szeletet is. Mit szépítsek? De hát carpe diem, egyszer élünk. Lehet, hogy holnap meghalok. Akkor meg már mit számít az a 2 szelet isteni finom kenyérke? Ma tekercselős torna, holnap reggel szigorú szigetkör. Szétsanyargatom magam, ha addig élek is!
Egyébként délben keltem és még mindig nem tartok sehol. A pizsamacuccban üldögélek itt, teát szürcsölök, dvd-t írok. Még legalább egy óra kell, hogy összeszedjem magam. Azt már előre látom, hogy nem lesz itt semmiféle sütés. Pláne, hogy hozzávaló formám sincs, mert ma reggel akartam megvenni, de ezt megakadályozta a délben kelés. No, majd meglátjuk.

Tegnap este arra a megállapításra jutottam, hogy A-nak tökjó hangja van, én pedig borzasztóan szégyenlős vagyok. Szeretnék kitörni börtönömből és úgy élni, hogy ne zavartassam magam. Sokat aggódom azon, hogy mások mit szólnak hozzám. Ez az egy életem van és ideje lenne már úgy a lovak közé csapni, hogy megremegjen a vén Hold.

Amikor felgurul a villamos a Margithídra és meglátom a dunai panorámát, hirtelen elönt az érzés, hogy milyen gyönyörű ez a város. Elfelejtem a romos, omladozó belvárosi bérházakat, a sok kutyagumit, a szétdobált szemetet és az idegesítő embertömeget. Természetesen ez inkább a kora reggeli órákban érvényesül, mikor még nem nyom halálra a tömeg a combinon, de már ezért a pár percért megérni kimászni az ágyból 6-kor.
És mikor kilépek a villi ajtaján és a sziget felé veszem az irányt előre feltölt az endorphin, hirtelen nagyon erősnek érzem magam. Igen, futni fogok. Erős leszek, izmos, fogyok és nő az állóképességem - cikáznak a fejemben a pozitív gondolatok. Sosem hittem volna, hogy ennyire jó érzés ha az ember tesz magáért valamit és elkezd mozogni. Az elején kicsit nehéz, de aztán feltárul a sziget zöldje, a fák levelei közt átszivárgó reggeli napfény, a Duna látványa és hirtelen olyan könnyűnek tűnik minden. Bár mások is futnak, de az a néhány ember elveszik körülöttem. Jólesően zuhanok bele a reggeli magányba és a gondolataimba. A kedvenc dalaimat hallgatom. Így nem arra koncentrálok hogy 'úristen még mennyi van hátra', hanem szinte K-val éneklem együtt, hogy "Mer imádlak, ugyanis imádlak.... Minden hiábaaaaaa" Ennél résznél szól a hegedű is, imádom a klasszikus zenei betéteket.
És már nem is futok, hanem szinte repülök és elrepül az az 5 km is, nyújtok még párat és végül pirospozsgásan és boldogan sétálok le a hídról. Ez valami reggeli rítus, hogy a hídon nem szállok fel a villamosra, hanem sétálni akarok a víz felett és végig akarom nézni a házakat Duna parton, a Parlamenetet, az elsuhanó autókat, fülemben még mindig ordít a zene és menthehetlenül előjön a téveszmém, hogy most egy klippben sétálok és főszereplő vagyok. És nem is téveszme, a saját életemben főszereplő vagyok és a történetet alakítani tudom. Csak akarnom kell.

Ma végig kellett ülnöm egy halálunalmas tréninget. Szerintem az ilyenek hatására kezdik el egymás megkéselni és lelövöldözni az emberek. Ráadásul egész éjszaka - míg el nem aludtam - az emberi gyarlóságról filozofálgattam. Az állatkísérletekből kiindulva eljutottam odáig, hogy megkérdeztem J-t, hogy vajon szerinte a szemét amit a kukába kidobunk, na az hova kerül. Azt mondja, hogy elégetik vagy elássák. De mondom, az égetés az légszennyező, ha meg elássák, az sem éppen környezetbarát. De akkor mit lehet tenni? Kevesebb szemetet kellene termelni mindenképp - gondolom én. Ergo sok haszontalan és felesleges dologra szórjuk a pénzt, közben össze-vissza szenyezzük a Földet, erdők-mezők tűnnek el, elvesszük az állatok élőhelyeit. Ennyivel persze nem elégszik meg az emberiség: meg is kínozza őket...
Ma meg végighallgatok egy olyan előadást, ahol épp arról van szó hogy hogyan szolgáljuk ki még hatékonyabban a multikat, hogy eladhassák a sok szart. Én is egy nagy gyarló vagy a 6 milliárdból, hogy épp egy ilyen helyen dolgozok és ráadásul vásárolom a sok szart. Pedig az ősember is boldog volt pénz meg tévé nélkül, valószínűleg mi sem halnánk bele. A fogyasztói társadalom diktálja belénk a sok felesleges igényt, közben meg minden második ember stresszes, nők lesznek meddők, kevesen boldogok igazán és még sorolhatnám modern világunk "vívmányait"
Az ember is a természetből jött egykoron, talán visszatérhetne oda. Ha még lesz egyáltalán visszatérni bárhova is, ha így haladunk...

Napok óta foglalkoztat ez az állatkísérlet téma. Kicsit utánanéztem a neten és elkeseredésemre kiderült, hogy az otthon használt kozmetikai és háztartási dolgaink jó része olyan gyártóktól származik, akik nem vetik meg állatkísérleteket termékeik kifejlesztéséhez. Az a szép ebben, hogy ezt az egész témát azon a napon sikerült felfedeznem, amikor vettem egy Vichy Lipocure duplacsomagot. Netes kutakodásom szerint a Vichy is végez állatkísérleteket... Úgyhogy rendesen kiakadtam. Épp ma is ebben a témában olvasgattam cikkeket, néztem képeket és persze egyre jobban elborzadok. 
Ebben a perben fogalmazódott meg bennem, hogy amit csak lehet, azt kidobom és lecserélem valami humánusabb gyártó termékére...
Tulajdonképpen minek is használunk ennyi kencét és háztartási tisztítószert? Gondolom környezetszennyezőek is egytől-egyig. Azt hiszem át kell gondoldom, mire is van szükség és mi felesleges...

Még jó, hogy tegnap bereklámoztam, hogy csak a vizet sikerült magamra önteni az átkozott "2 bezárt ajtón át a konyhába" akció okán. Épp az előbb löttyintettem a forró teát a kezemre, és ezt a tényt nem tudtam egy "Bazmeg" nélkül hagyni. Karmikus összefüggés vagy csak simán ügyetlen vagyok?

Nemtok leszakadni erről
"...Like love on the run there will be tommorow
the stars and the sun every beam I'll follow
Together we're dancing all night long
together we're dancing on and on
The sound of the drum keeps my soul depending
each day and each night and its never ending
Together we're dancing all night long
together we're dancing on and on..."