Teafű, ugyan...

Ezt nem teszem ki public posztnak, mert csak magamnak írom. De muszáj lejegyeznem a gondolataimat, mert F most eléggé felkavart. Nem értem miért látja bennem a rosszfiút, miért érzi úgy, hogy lebaszom, hogy szúrkálom. Semmi ilyesmi nem volt bennem, mikor beszélgettünk. De ha ő ezt képzeli be magának, én azzal semmit nem tudok kezdeni. Azzal csak ő tud. Olyan érzésem van, mintha engem okolna az elhibázott döntéseiért, amik miatt most vacak helyzetben van. Mert ugye míg mindenki más támogatta abban, hogy kölcsönpénzből utazgasson, addig én a kétségeimnek adtam hangot ezzel kapcsolatban. Nem lebaszásként, hanem aggódáskén. De úgy tűnik, innen indult minden. Azóta bármit is mondok, mindent kritikaként értékel. Még azt is, ha viccesen mondok valamit, ami mögött tényleg nem kritika volt, hanem inkább csodálat, hogy ő ilyen lazán kezeli a dolgokat, amire én soha nem lennék képes. Aztán kibújt a szög a zsákból, hogy egyáltalán nem lazán kezeli a dolgokat, nagyon is aggódik miattuk, csak mást mutatott nekem és a megjegyzésem emiatt teljesen félreértette. Talán mert azzal a megjegyzéssel pont a velejébe tapintottam a dolgoknak, a problémáknak, amiket meg kellene oldania, de mégsem tesz semmit. De ezen csak ő változtathat. Azzal, hogy engem hibáztat pár általa beképzelt dolog miatt, semmire nem megy, mi viszont eltávolodunk egymástól. Mert én nem fogom keresni többé, ide sem írok, letiltom fészbukon is, mert ha nem kommunikál velem, akkor úgy fair, hogy ő se tudjon rólam semmit. Gyerekes megoldás, de nekem is vannak érzéseim és nem esik jól, hogy rámborította a szart, amit ő kevert magának.

Ha találkozom a barátaimmal, mindig úgy érzem, hogy a régi életem szélsebesen távolodik tőlem és ugyanilyen sebességgel közeledik az új. Jelen pillanatban úgy lefoglal a sok újdonság, hogy eddig nem is igazán jutott eszembe hiányolni a bulikat, de még egy szimpla sörözést sem. Talán közben felnőttem az előttem álló feladathoz, nem tudom. Persze azért jó lesz majd, ha mondjuk egy év múlva én is ihatok végre sört, de azt hiszem ki tudom várni. 

Közben úgy néz ki beléptem a harmadik trimeszterbe, bár egyes weboldalak szerint ez csak egy hét múlva lesz. Mindenesetre tegnap kicsit fájt a hasam alja, de talán nem is igazán fájdalom volt, hanem olyan tompa feszülés. Kellemetlen volt, nem éreztem magam a topon. Állítólag ahogy nő a méh és nyúlnak a tartószalagok, azok okozhatnak ilyet. Aztán este legalább egy órán keresztül azt játszotta a kiscsaj, hogy 10 percenként kinyomta a buksiját valahol a hasamon. Ezt egyből megérzem, mert elég fura. Nem fáj amúgy és vicces. Később megrúgta az apját, amikor a hasamat simogatta. Szóval ilyenek mennek mostanság.

Gondoltam, lejegyzek már ide pár dolgot, hogy majd emlékezzek rá. Merthogy nem írok semmiféle naplót, nem dokumentálom az eseményeket naponta, hogy mi történik, de azért lehet, jó lenne néhány cuki momentumra emlékezni. Pl arra, hogy mostanság már sokat mozgolódik és a néha érzem a kis buksiját. Mikor először történt, még épp otthon voltam Anyáéknál és döglöttem a kanapén és egyszercsak furán kinyomódott a hasam. Meg is ijedtem, hogy mi a frász az. Kemény volt a tapintása. Akkor jöttem rá, hogy az a babácska feje. Azóta már többször csinálta ezt, olyankor mindig megsimogatom :)

Itt járunk most a kiscsajjal. Még nem kényelmetlen, de néha nagyon elfáradok. Hétvégén felvettem a converse csukát, megnézni hogyan megy a cipőbekötés. Még megy. Egyelőre. A gyomrom néha borzalmasan ég, képtelen vagyok odafigyelni, hogy csak olyasmit egyek, amitől nem ég. Persze, mert minden finom dolog éget, ami meg annyira nem finom, olyat ki akar enni? Aggaszt néha, hogy mennyire rá vagyok kattanva az édességekre. Most toltam be egy csokis pudingot, plusz utána egy adag profiterolt is és még mindig sütikről álmodozom.

Időnként lefárasztanak a női ismerősök, akik túlspilázzák ezt a baba-témát és nyomatják a jótanácsokat. Szerintem csak hagyni kell a dolgokat folyni a maguk medrében és kész. Ez a filozófiám eddig remekül bevált. Néha legszívesebben elbújnék mindenki elől, de lehet csak herótom van, hogy egy hete be van felhősödve és max. 5 perce sütött ki a nap. Napsütést akarok! Kibaszott Hollandia...

Mióta megint bepalizott egy holland ügynök, hülyeségeken agyalok. Bosszantom magam, mert megint sikerült lyukat beszélni a hasamba és becsapni, sőt még a lakásba is beengedtem, aztán pár nap múlva kitaláltam, hogy mi van ha kirabol, amíg nem leszünk itt... Nem vagyok teljesen normális. Többet senkinek nem nyitok ajtót, már túlságosan megbízom az emberekben, Hollandia elrontott. Nem is akarok ilyen hülyeségeken agyalni, mikor csupa jó dolog történik és egyébként nagyon jól érzem magam. Ma valahogy a derekam se fáj. Tegnap neki is sikerült elcsípnie a kislánya rugdosását, nagy volt az öröm. Aztán ma reggel a macska kiment a hóba, megint nagy volt az öröm :D ... Aztán meg várt a hír: F-et eljegyezték! ♥ Mostmár tényleg nem lehet letörölni a vigyort a képemről. Szép az élet!

Annyiszor hallagtom Smetanatól a Moldvát, hogy Emma most már reagál rá. Nem tudom, hogy azt is érzi-e vajon, mennyire szeretem ezt a szimfónikus költeményt, közben borzongok és bőgök, mint a szamár.

Tegnap nézegettem a kiadásainkat/bevételeinket az online bankban a repülőjegy foglalások kapcsán és arra a megdöbbentő felfedezésre jutottam, hogy az utóbbi 3-4 hónapban majdnem mindig mínuszba mentünk. Szeptemberben ott volt a nyaralás, többet költöttünk, októberben fogalmam sincs miért, novemberben a belgiumikiruccanás és az én kórházi viszgálatom miatt, decembert említenem se kell és most január is mínuszos lesz... Mondjuk ezek nem minden hónapban jelentkező kiadások, de a bolti vásárlással se fogtam vissza magam. Kiderült, hogy egy keresetből itt sem lehet meggondolatlanul költekezni. Nyáron még úgy volt, hogy valamennyit - ha nem is sokat - tudunk félretenni is, de azóta nemhogy takarékoskodás nem volt, de még mínuszba is mentünk rendszeresen. Úgyhogy kicsit álmatlanul vergődtem az éjszaka, terveket kovácsoltam, hogy ezentúl odafigyelek a boltban, igyekszem tudatosan vásárolni és nem pazarlóan, és kevesebbet nézegetm a ruharendelős oldalakat, mert akkor nem csábulok el. Ha nem lenne a lakásbérlet ilyen rohadt drága itt, akkor egy keresetből is jól el lehetne lenni, de kiderült, hogy itt sem fenékig tejföl az élet, vagy ő keres keveset, ahhoz képest, hogy milyen szaktudása van és emnynit dolgozik, de hát ezzel nem baszogathatom. Pláne egy szót sem szólhatok, mert nem teszek semmit a közösbe már egy ideje, úgyhogy akkor legalább megpróbálom jobban beosztani azt, ami van. Meg kell ezt végre tanulni, elvégre hamarosan hárman leszünk és otthon ennél sokkal nehezebb és keményebb lesz az élet. Ez a szűk két év lesz a tanulóidő. Hajrá-hajrá!