HTML

Teafű, ugyan...

A csörte

2013.04.23. 11:05 kacce

Hibába az előző bejegyzés, egyszerűen vannak olyan emberek, hogy nem tudom észben tartani velük kapcsolatban, hogy "rövid az élet, ne veszekedj, ne sértődj meg..." elhatározást. Ráadásul családtag. Belefáradtam abba, hogy semmi sem jó, amit én csinálok, mindenbe beleköt, iszonyatosan kell vigyáznom, hogy mit mondok, mert mindenen megsértődik és megharagszik rám. Most is ez a helyzet, pedig annyira ügyeltem, de aztán egy ponton elszakadt a cérna, mikor már többedjére belémkötött és írtam egy olyat, ami remek alapot adott neki, hogy újfent megsértődjön rám és megjegyzéseket tegyen, szar embernek állítson be. Aludni sem tudtam utána, egyfolytában ezen járt az agyam. Hogy mit kellene tenni. És rövid élet ide vagy oda, de nekem most már nincs kedvem megbocsátó lenni, úgyis csak idő kérdése, hogy mikor jönne megint egy ilyen szituáció. Nincs kedvem úgy élni, hogy állandóan ügyelnem kell, mi szalad ki a számon, mert ő nem tud megbocsátani és évek múlva is felhozza. És tényleg bolhából csinál elefántot. Ez volt az utolsó alkalom, hogy én bármiben is kikértem a véleményét és a segítségét. Soha többé. Még kommunikálni sincs kedvem vele többé. Nem akarom szar embernek érezni magam, mert ő folyamatosan azt vágja a fejemhez, hogy az vagyok. Nem így, szó szerint, de lenéz, az nem jó, amit én csinálok, csak az jó, amit ő kitalál. Nem tűr ellentmondást, és ha ellentmondok, akkor jön a csörte. Belefáradtam, nyugodtan akarom élni az életem. Eddig sem kommunikáltunk sokat, de ezután tényleg nem fogom keresni. Szomorú, mert a testvéremről van szó.

komment

Ennyi az élet?

2013.04.17. 10:27 kacce

Közeli kedves ismerős családtagja hirterlen meghal. Nem térek magamhoz. Szeretnék mindenkit szorosan magamhoz ölelni, aki fontos, mert az élet rövid és nem tudjuk meddig tart. És rendbe kellene hozni az elrontott dolgokat is. Félek, nem tudom, hogy kezdjek hozzá. De az idő sürget.

komment

Téli letargia

2013.04.02. 10:02 kacce

Téged nem visel meg ez a hosszúra nyúlt tél? Azt hiszem, hogy már szeptemberben bekapcsoltuk a fűtést és most már áprilist tapossuk. Semmi remény, hogy itt egyhamar vége lesz a fűtési szezonnak. Röhej. Nagyon lelombozó belegondolni, hogy az év nagy részében fűteni kell és lassan féléve hordom a télikabátom. Most már kezdek kicsit (vagy nagyon?) depis lenni, pedig épp süt a nap, de van vagy 5 fok odakint, miközben már rég 15 foknak kellene lennie.

komment

Már megint

2013.04.01. 15:21 kacce

Már megint elkövettem azt a hibát, hogy felmentem kommentelni valamelyik blogra. Teljesen normálisan írok valamit és az egyik agresszíven nekem jön, a másik meg elkezd ekézni és cinikus megjegyzéseket tesz rám. Huh, ezen mindig úgy felbosszantom magam. Őrület, miért esnek így egymásnak az emberek, miért kell rögtön minősíteni a másikat, akit nem is ismer. Persze írhatnék valami riposztot ezekre, de mi értelme lenne? Otthagyom őket, kicsit idegesítem rajta magam, aztán másnap elfelejtem. Nem ismerjük egymást, nem számít a véleményük. És én még mindig hiszek benne, hogy ez csak az internet világa és az átlagmagyar nem ilyen! 

komment

Elegem van!

2013.03.27. 11:23 kacce

Elegem van a dicsekedő anyukákből, hogy az ő gyerekük már mit tud! Persze, mert az enyém meg kicsit el van maradva és ő meg nem tudja. Marhára nem számít, mert 2 éves korukra mind tud majd ülni, járni, akármi. De most, az első évben iszonyatos eltérések vannak és marhára rossz érzés mások dicsekedését hallani - még akkor is, ha nem annak szánták. Folyton agyalok, hogy most baja van-e az enyémnek vagy ő egyszerűen csak lassú és kész. Szörnyű ez a bizonytalanság, amit ez az egész dicsekedés gerjeszt bennem.

2 komment

simply complicated 2

2013.02.25. 09:17 kacce

Tegnap este lefekvés után - kedvenc gondolkodó időm, álomba ringat - azon filózgattam, hogy az élet tele van őszintétlenséggel és elhallgatott dolgokkal. Itt van ugye életem párja is. Tavaly borult a bili, amikor fény derült erre-arra véletlenül. Felét se ismerte be a dolgoknak (nem megcsalás, más jellegű), de azért megígérte, hogy többé nem lesz ilyen. Viszont én már nem bíztam benne és azóta is kémkedek néha és persze megint kiderült ez-az. Ezekről hallgatok, hiszen a kémkedés se szép dolog. Csak hát ez az egész milyen már? Ő hazudik vagy inkább elhallgat dolgokat, én meg nem bízom benne, ezért kutakodok. Azelőtt nem csináltam ilyet, ez már csak a bizalom elvesztésének egyenes következménye. Szar ez, úgy ahogy van.

2 komment

simply complicated

2013.02.24. 23:06 kacce

Mindig el akartam mondani, hogy bánt, hogy így elsorvadt a barátságunk. De igazából nem mertem, mert féltem, hogy az is rosszul sül el. Tényleg fogalmam sincs miért és hogyan siklott ennyire félre a dolog, de már nem tudunk őszintén beszélgetni, így aztán nem is nagyon beszélünk. Persze magamban rágódok ezen. Talán majd évek múlva megoldódik ez is, vagy sohasem.

komment

Hullámvölgyek

2012.12.25. 12:00 kacce

Többhónapnyi nyugalom után most megint egy nehezebb időszak van. Nem egyszerű ez, gyerekek. 

komment

Karácsony idegenben

2012.12.23. 10:12 kacce

Először és utoljára. Folyamatosan esik az eső, már mocsarasodik el a környék. Pedig jó kis ország lenne ez, de ez az időjárás valami ritka szar. Sok dolog fog hiányozni. Ez nem lesz közte :)

komment

Szuperanya, ősanya?

2012.12.15. 23:38 kacce

Eddig csak olvastam róluk, de mostmár ismerek egyet. Aki megvetően nézett, amikor kikevertem a tápszert, noha ezt nem választottam, hanem így alakult. Ő bezzeg szoptat, a tápszer meg az ördög kreálmánya. És nem fogta meg az én gyerekem, csak azét, akié szoptatva van :D Ő a szuperanya, akinek minden összejön: a természetes szülés, szoptatás, ő mindnent tökéletesen csinál és az ő gyereke rózsaillatút szarik. Ilyen is van na. Én meg tökéletlen vagyok, van is lelkiismeretfurdalásom miatta és marhára idegesítenek az ilyen nagyon tökéletes anyák, mert miattuk csak még tökéletlenebbnek érzem magam. Megoldás: nem kell velük érintkezni. Ezt fogom tenni.

komment

süti beállítások módosítása