Teafű, ugyan...

Ne már, hogy a répanadrág megint divatba jött! Egy világ omlott össze bennem. Ennél már csak a buggyos háremnadrág borzasztóbb.

Tudom, a svédek csinálták meg először, én az amerikai remaket láttam. Nem is ez a lényeg. És az sem miről szól ez a film. Közben annyira sírtam. Mert hirtelen láttam magam előtt gyermekkori énem életének egy pillanatát. Egy kislányt, akit terrorizált néhány fiú osztálytársa, akit megfenyegettek,megvertek és aki félt iskolába menni. Valahogy belémhasított fájdalom, hogy bárcsak visszamehetnék az időben. Bárcsak megvédhettem volna azt a kislányt...

Az eset folyománya, hogy az illető kiírta a fészbuk falára, hogy "milyen érdekes, hogy a szegény hamarabb segít másokon"... Fogalmam sincs, hogy ezt nekünk címezte-e, de ha igen, akkor legszívesebben felképelném. Mintha anynira segítségre szorulna...két lakása is van. Banyek, a pofátlanság nem ismer határokat!

Azért nagyon komoly emberek vannak. Adott ez az illető, nem az én ismerősöm, hanem az övé. Amolyan családtag, csak nem vérszerinti. Tartozik százezer forinttal, mert hogy anno nem fizette ki a kábeltévé számláit, igazából el sem tudom képzelni mennyi ideig, ha ennyi tartozást összehozott. Ő persze segített rajta, de az illető azóta is tartozik ezzel a pénzzel és szerény véleményem szerint soha nem is fogja megadni. Nem ez lenne az első eset. Közben lakást vett és most kitalálta, hogy mégsem jó és neki kell egy másik lakás, ami drágább persze, úgyhogy adjunk neki kölcsön hárommillát, hogy meg tudja venni. Mi van? Adjuk oda a megtakarított pénzünket, amit azért gyűjtünk, hogy egyszer mi is saját lakást tudjunk venni (ami neki uyge már van). Ráadásul olyan embernek adjunk kölcsön, aki már így is tartozik, a számláit meg nem fizeti, ergo teljesen megbízhatatlan. Na persze. Álmodik a nyomor. Ilyenkor örülök, hogy a megtakarításainkat én felügyelem, mert azt százezret is amúgy a hátam mögött adta oda neki. Szívesen segítek bárkinek, csak óriási különbség van a rendes emberek és a pofátlanok között... és mindenkinek azért nem kell segíteni... Uff!

Mostanában több pasi is megjegyezte az ismerőseim közül, hogy "jól nézel ki". Nem tudom, mi a fene van, persze örülök a dolognak, de ha belenézek a tükörbe én mégsem látom azt a jól kinéző nőszemélyt. Még jobban örülnék, ha végre meglátnám.

Először nem tetszett Gaga kisasszony új dala, a Judas, de aztán mégis csak belekúszott a fülembe. Sikk mostanság akár imádni, akár utálni őt. Én mit szeretek benne? Nagyon tetszik a hangja. Azt a füstös, szexi tónust főleg akkor lehet kihallani, amikor élőben énekel egy szál zongorával, de ezt ugye többnyire elnyomja a körítés, ami főleg a furcsa öltözetekből és botrányokból áll. Én ezek mögött látok egy nőt, aki vállalja, hogy nem túl szép, de nem zavarja, hanem inkább megvalósítja az elképzeléseit. Hell yeah, jól csinálja. Na, meghallgatom még egyszer a Judas-t, ma már vagy tizedjére :)

Eddig csak a trance verziót hallottam, de nekem az is nagyon tetszett, aztán ma felfedeztem a tisztán szimfónikus verziót. Hát mit mondjak, ezekért a pillanatokért igazán érdemes élni... Ez a dal... Erre nincsenek szavak, csak testem-lelkem érzi: zokogok, hangosan nevetek, borzongok, felnézek az égre, köszönötet mondok. Ez igen. Ez valami.

Túl nagy hatalom van a munkaközvetítők kezében, ők döntenek a sorsodról, hogy a cég elé kerülhetsz-e vagy sem, és sajnos a hollandusoknál szinte kikerülhetetlenek, a cégek ritán keresnek maguk alkalmazottat, inkább megbízzák ezeket a léhűtőket. Bányába az összessel, végezzenek rendes munkát! Bezárni az összes munkaközvetítőt! Na! Muszáj kicsit kidühöngeni magam valahol, noha elfogadtam, hogy nem ez volt nekem megírva és valami más vár rám, és persze ez nem a világ vége. De azért bosszant a tudat, hogy a cégnek talán tetszettem volna, ha van esélyem találkozni velük. De nem kaptam rá esélyt.Az őszinteség nem kifizetődő. Hazudj pofátlanul, akkor érhetsz el sikereket. Hogy mennyire nem tetszik ez az egész. Asszem tényleg ideje gyereket szülni, talán az anyaság az egyetlen "foglalkozás", aminek értelme is van.

Totál kiráz a hideg, amikor valaki profil képének vagy a gyereke képét rakja be vagy valami közös képet élete párjával. Nem értem én ezt. Megszűnik talán létezni az ember, ha párja lesz vagy gyereke születik?Ennél ezerszer jobb, ha berak valami tájképet, rajfilmfigurát, akármit, mert az legalább az illető személyiségéről elárul valamit. Ja, bocs a baba és páros kép is: az illető megszűnt létezni és valószínűleg másról sem tudbeszélni, mint akedvesről vagy a pelenkáról. Brrrr. Na kidörmögtem magam, mostmár mehetek soppingolni. Ja, nem a macsak elkódorgott, meg kell várnom, míg hazajön. Basszus...

Nos, a tegnapiak után ezerszer inkább a Ferihegy (nem vagyok hajlandó az új nevén hívni), mint ez a nyomoronc holland reptér... Tegnap kivittem egy ismerősöm a reptérre és annak rendje és módja szerint beparkoltunk a parkolóházban. Miután elbúcsúztunk az első automatánál kifizettem a parkolást, majd vissza a kocsihoz. Örömmel tervezgettem, hogy hazafelé beugrok az ikeába és veszek pár napelemes lampiont. A kijáratnál a gép beszippantotta a kártyámat, de a sorompó nem emelkedett fel. Álltam ott mint egy hülye, hogymost mi a fasz lesz... Nagy nehezen kitolattam, letettem a kocsit és elindultam keresni valakit, hogy ilyenkor mégis mi a teendő. Találtam egy fickót, de az hasznavehetetlen volt, egyfolytában a kártyámat emlegette, hiába mondtam neki, hogy azt elvette a gép, de aztán nem engedett ki... Hívogatta a felettesét, aki szintén nem mondott semmi értelmeset. Mondom, jó, akkor adjanak egy új parkolókártyát, inkább kifizetem azt is és vége ennek a szerencsétlenkedésnek. Ja, de hogy az a masina csak akkor ad kártyát, ha kocsival állsz előtte. Ezt a szart, komolyan! A csávó megint telefonálgatott, végül otthagytam magamban mormogva, hogy "sokat segítetté, bazmeg". Felmentem a reptérre megkeresni a parking service-t, sehol senki, újabb kör, hátha találok valakit, persze senkit, megint vissza a parking service-hez, ahol végre méltóztatott valaki odajönni és kissé idegesen közöltem, hogy már órája itt keringek és nem tudom elhagyni ezt a kibaszott repteret és senki nem segít érdemben. A faszi arca egyáltalán nem volt barátságos, de közölte hogy hajtsak egy kapuhoz, nyomjam meg a segélykérőt, mondjam be a nevem (!!!!, mi a fasznak?) és majd kienged. Ezt miért nem mondta eddig senki??? Szóval vissza a kocsihoz, kapuhoz hajtok, nyomom a csengőt, semmi, megint nyomom, újra semmi. Lefogadom, hogy kamerán figyeltek és direkt szórakoztak velem és jót röhögtek, hogy próbáltam kitolatni és másik kapuhoz menni. Másik kapunál végre reagálnak, mondom nekikmi van, megint jönnek a kártyával. Mondom mostmár hagyjanak azzal a kibaszott kártyával, egy órája nem tudok innen elmenni és az előbb beszéltem valakivel, aki azt ígérte kienged. Ja, hogy miért nem ezzel kezdtem. na mondom, kapd be. Hányszor meséljem még el a sztorimat? Lényeg a lényeg, végül nagy nehezen felnyitották a sorompót, totál leizzadva és gyomorideggel végre elhagytam a repteret, hálaistennek nem karamboloztam hazafelé, viszont az ikea kimaradt. Nem volt már energiám soppingolni ezek után és a fejem is megfájdult. MIndenesetre tanultam valamit: mindig szét kell nézni van-e vészcsengő, azt kell nyomni és elküldeni őket a kurvanyajukba :)