Teafű, ugyan...

Imádom az új mixem. Kirepít a világból. Még mindig rezignált állapotban vagyok a hétvége miatt, persze volt néhány jó momentum is, de az összkép inkább negatív, főleg ha most inkább csak kirepülnék a világból.

Hát igazán csodálatos volt... Menjünk ki sétára, mert az milyen jó, mondták. Aztán afféle rémálom túra lett belőle: nem akartak véget érni a homokdűnék, sűvített a szél az Északi-tengeren, olyannyira, hogy az eső vízszintesen esett, mert hát persze végig esett. A nadrágom és a kabátom csupa víz volt, nem különben a cipőm, ami a nem várt kis folyamok miatt úgy beázott, hogy cuppogtam benne és a lábamat meg teljesen feltörte. A két órás kis séta helyett végül vagy öt órán keresztül bolyongtunk a semmi közepén teljesen átfagyva és átázva a csodás holland időjárásnak köszönhetően. Se víz, se kaja nem volt nálunk, tekintve hogy kis sétára készültünk, csak hát végül is át lettünk baszva. Jó, tudom, hogy nem direkt, csak mi a jó búbánatnak csap fel valaki önjelölt idegenvezetőnek meg henceg, hogy ő ismeri a terepet, ha egyszer halvány lila gőze sincs valójában. Na mindegy. Az volt a legszebb, mikor elmentünk egytábla mellett, hogy innentől csak saját felelősségre túrázgassunk, de persze nem lehett másfelé menni. Lelki szemeim előtt lepergett a tipikus amerikai horrorfilm pár képkockája: fiatalok egy csoportja valami kietlen tájon eltéved, nem várt körülmények áldozatai lesznek és egyenként hullanak el...
Eleinte még tartotta bennem a lelket, hogy ha ennek vége szakad, akkor mehetek az ajándékboltba sirályos meg világyítótornyos ereklyéket vásárolni, de ahogy telt az idő, egyre inkább úgy tűnt, hogy ennek a túlélőtúrának nem lesz emberi időben vége és rezignáltam már csak egy forró zuhanyról ábrándoztam. A meleg szobában ülve egészen hihetetlennek és álomszerűnek tűnik az egész. Piszkáltak utána, hogy mit nyavajog a nagy caminós, mire közöltem, hogy azt én magam választottam, ráadásul tudtam mire számíthatok és felkészültem rá, szemben ezzel a pokoltúrával, amit kis sétának hirdettek meg és nem volt arról szó, hogy majd órákig fogunk bolyongani szélviharban és esőben. Áh mindegy.
Ez a hétvége amúgy is megmutatta, hogy ezeknek az embereknek nagy része nem a barátom, de még normális, jóérzésű embereknek sem nevezhetem őket, annál inkább pofátlanok, önzőek és hálátlanok: simán belezabálnak a kajádba, anélkül hogy előtte megkérdeznék, lehet-e, sőt akár fel is falják az egészet és neked nem jut, ha meg szóvá teszed, te vagy fasz; aztán természetesnek veszik, hoyg te kifizetsz valamit és nem adják oda a részüket, hanem be kell hajtani; kölcsönadod a könyved és "elfelejti" visszahozni és mikor kéred, hogy akkor legközelebb hozza már el, akkor közli, hogy nem fog menni, mert elutazik 4 hétre és kurvára leszarja, hogy neked meg szükséged lenne arra a rohadt könyvre... Áh mindegy. Tanultam valamit: szelektálni kell ezek közül az emberek közül és a pofátlanokkal minél kevesebbet érintkezni, szívességet nem tenni nekik, lehetőleg nem is találkozni velük. Ha jóhiszemű vagy, mindig megszívod, mert kihasználják.

Idén újfent átadhatom tudásom legjavát az néhány útrakészlődőnek, mint tavaly, közben remegek az izgalomtól és a szívem majd meg szakad, mert úgy mennék én is.

Sok folyadékot kell fogyasztani, napi 2-3 litert. Természetesen nem cukrozott üdítőket és sört, hanem vizet, zöld teát, ilyesmiket. Reggel indítok is a szokásos pohár vízzel, aztán egy pohár vitaminos itóka és egy bögre guaranás tea. Mindezt egymás után, egy húzásra. Persze ez hülyeség, mert a gyomrom végül nem bírja és fellázad, én meg belehányok a mosogatóba. De tanultam valamit: legközelebb nem fogom egyhúzásra meginni a reggeli itókáimat, hanem szépen, nyugodtan...

Sehogy sem sikerül fogyni, egy félkilót sem. Hiába figyelek oda a kajára és tornázgatok. Lehet, tényleg a pajzsmirigy a ludas. Mondjuk megközelíthetem a dolgot optimistán is, hogy legalább nem hízok. Súlyom hónapok óta stagnál.

Gyermeteg reakció, tudom, hogy rejtőzködöm a többiek elől, mert már ketten is kérdezték, hogy megyünk-e a bulira. Én meg válasz helyett rejtőzködöm. Lehet, hogy rosszul ítélem meg az egész helyzetet, de iszonyat kínos volt múlt hétvégén mikor szóba került ez a buli és a többiek fecserésztek róla, én meg megdöbbenve hallgattam ezeket a részleteket, mivel én semmit se tudtam és még nevetve meg is jegyeztem, hogy én biztos azért nem tudok semmit, mert nem vagyok meghívva. Erre kínos csönd következett, majd témaváltás. Aztán ugye a barátnőm e-mailje, hogy ők még ők is rég tudtak mindent, pedig nincsenek is benne a keménymagban. Hát rosszul esett, na. Még ha meg is hívott végül a szervező, akkor is csak az utolsó pillanatban és lehet, csak azért, mert valaki szólt neki... Most már mindegy. Alamizsna nem kell, de az ezzel kapcsolatos érzelmeimet sem szeretném elárulni, mert ezek az emberek nem igazi, szívbéli barátok, felesleges és veszélyes lenne kitárulkoznom. Rejtőzködöm és kitombolom magam itt, a csalánnaplóban :)